Kezdőlap Hírek A szájában robbant az e-cigaretta - meghalt a férfi
No menu items!

A szájában robbant az e-cigaretta – meghalt a férfi

Életét vesztette egy 24 éves férfi, akinek szájában felrobbant egy e-cigaretta. 

Az eset a Texas államban lévő Fort Worthben történt a múlt héten. A helyi halottkém jutott arra a következtetésre, hogy William Brown halálát Dallas közelében az e-cigaretta felrobbanása okozta, amelyben a baloldali nyaki verőere átszakadt.

A férfi nagyanyja az NBC televíziónak elmondta, hogy unokája éppen csak megvásárolta egy üzletben az e-cigattát, és először használta gépkocsijában.
Brown a helyi kórházban halt meg két nappal az után, hogy a robbanás után kikászálódott autójából és a járdán összeesett.

A halottkémi jelentés szerint az artéria szakadás nyomán agyvérzést kapott még valószínűleg az autóban. A nyomozók azt közölték a nővel, hogy a robbanást az e-cigi akkumulátora okozta.

William a második ember az Egyesült Államokban, akiről tudni vélik, hogy halálát e-cigi felrobbanása okozta.

Májusban Floridában egy 38 éves férfi vesztette életét, akinek a teste és az arca 80 százalékban szenvedett égési sérüléseket a robbanásban. Az amerikai szövetségi katasztrófavédelem (FEMA) adatai szerint eddig 195 robbanást, tüzet okozott e-cigi az Egyesült Államokban 2009 januárja és 2016 decembere között. Ezekben az esetekben 133 ember sérült meg, 38 súlyosan. Halálos balesetről nem tudtak a hatóságok.

Egy közelmúltbeli tanulmány szerint azonban jóval több ilyen eset fordul elő. A kutatók kimutatták, hogy 2015 és 2017 között 2035 esetben kezeltek embereket e-cigaretta okozta robbanás és égési sérülés miatt a kórházak sürgősségi részlegeiben.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nem fizet osztalékot az AutoWallis és a PannErgy

Az éves közgyűlés határozata alapján nem fizet osztalékot az AutoWallis, az erre fordítható összeg eredménytartalékba kerül a társaság növekedési stratégiájának támogatása érdekében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Az MNB megtiltotta egy magánszemélynek, hogy jogosulatlan betétet gyűjtsön a fogyasztóktól

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ideiglenes intézkedésként, vizsgálatának lezárásáig...

A 2026-os költségvetés tervezete a Költségvetési Tanácsnál

Csütörtökön a kormány átadta a 2026-os költségvetés tervezetét a Költségvetési Tanácsnak.
Hirdetés

Hírek

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.