Kezdőlap Fogyasztóvédelem Adj nyugtát! - A NAV nyáron se pihen
No menu items!

Adj nyugtát! – A NAV nyáron se pihen

A lángosteszt végeredménye. Forrás: szupermenta.hu

Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése, az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel, a szabályszegők sokat kockáztatnak, augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást – közölte a NAV.

Az idén is kiemelt figyelmet szentelnek a Balaton környékén működő adózók ellenőrzésére, amelyből nem maradnak ki a termékértékesítők, a szolgáltatást nyújtók sem. Az ellenőrzések legalább őszig, az idegenforgalmi szezon végéig tartanak. Az ellenőrzésekben az érintett vármegyék mellett számos más vármegye ellenőrei is részt vesznek. A NAV a nyári időszakban előzetes kockázatelemzés alapján ellenőrzi a Balaton környéki települések kereskedőit, és szolgáltatóit, igazodva a nyitvatartási szokásaikhoz és forgalmukhoz.

Ismertetik, hogy az ellenőrzéseken az idén a turizmusfejlesztési hozzájárulás helyes megállapításának, és megfizetésének vizsgálata is kiemelt figyelmet kap.

Az eddigi tapasztalatok alapján a leggyakoribb szabályszegés továbbra is a nyugtaadás elmulasztása.

Példaként említették, az egyik vendéglátóhelyen a revizorok arra lettek figyelmesek, hogy csak a magyarul beszélő vásárlók kapnak nyugtát, a külföldieknél az eladók egyáltalán nem használják a pénztárgépet. A próbavásárláskor az ellenőrök angolul rendeltek, így ők sem kaptak semmilyen bizonylatot. Mivel a társaság tavaly már szintén bukott egy ellenőrzésen nyugtamulasztással, ezért a vállalkozás a bírságon felül 12 napos üzletzárásra is számíthat – tették hozzá.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a súlyosan mulasztók a mulasztási bírság mellett utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak, ezért a jegyzőkönyv átvételét követően a lehető leggyorsabban érdemes a tényleges forgalomhoz igazítani a bevallásokat, és a fizetendő adót. A revízió megkezdéséig ugyanis még önellenőrizhető a korábban be nem vallott adó.

A NAV közleményében hangsúlyozta, az ellenőrzésekkel a jogkövető adózókat is támogatják, mert megakadályozzák, hogy adóelkerüléssel, bevételeltitkolással bárki tisztességtelen versenyelőnyre tegyen szert.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hilaris Hotels: grandiózus fejlesztés a Großglockner lábánál

A Hilaris Hotels újabb nagyszabású fejlesztéssel pezsdíti fel az...

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

Közel 12 milliárd forintot költ digitális hálózati fejlesztésre az MVM Démász és az MVM Émász

A projekt az időjárásfüggő, megújuló alapú villamosenergia-termelés, elsősorban a naperőművek, dinamikus felfutásából adódó kihívásokra ad választ a fizikai hálózatfejlesztéseket kiegészítve.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Hírek

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

HIPA: idén új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...