Kezdőlap Cégvilág Adótartozás. Húsos cég vezeti a legek listáját
No menu items!

Adótartozás. Húsos cég vezeti a legek listáját

A legnagyobb adótartozást egy húsüzem mondhatja magáénak, a dobogós helyen Budapesti cégek állnak. 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 85 adózónál tárt fel jelentős összegű adóhiányt az első negyedévben, közülük 52 társaság, 33 magánszemély – derül ki a hivatal honlapján közzétett, 2019. március 29-ei állapotot tükröző adatokból.

A NAV negyedévente teszi közzé honlapján azoknak a listáját, akiknél az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyeknél 10 millió, más adózóknál 100 millió forintot meghaladó adóhiányt állapított meg.

A listán szereplő legnagyobb adós a budapesti székhelyű Universum Hús Kft. mintegy 2,161 milliárd forint tartozással, amelyből 693 millió forint adóhiány, 1,468 milliárd forint bírság.

A második legnagyobb adós címet – szintén a jogkövetkezményeket is beleértve – a budapesti székhelyű “Bittó” Kft. érdemelte ki, amelytől 2,035 milliárd forintot követel az adóhatóság, ebből 695 millió forint adóhiány, 1,340 milliárd forint bírság.

A harmadik legnagyobb adós 1,732 milliárd forinttal az ugyancsak budapesti székhelyű Bus Investment Kft., esetében 1,095 milliárd forint adóhiányhoz 637 millió forint jogkövetkezmény társul.

Három további adózónak van még egymilliárd forint feletti tartozása, a biatorbágyi Jor-Line Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek (1,133 milliárd forint), a győri Sunnyoil Kereskedelmi Kft.-nek (1,082 milliárd forint) valamint a budapesti Barole-Commerce Ltd Magyarországi Fióktelepének (1,022 milliárd forint).

A felsoroltakkal együtt 16 adózónak van a jogkövetkezményekkel együtt 500 millió forint feletti tartozása, közülük egy magánszemély, a többi cég.

Az adóhatóság közzétette honlapján a NAV-nak tartósan tartozók listáit is.

Március végén 2820 magánszemély és egyéni vállalkozó tartozott az adóhatóságnak egyenként több mint 10 millió forinttal, illetve 1463 társaság és szervezet egyenként több mint 100 millió forinttal 180 napon keresztül, folyamatosan.

A NAV negyedévente teszi közzé a tartós adósok listáit, amelyek csak az adózó nevét és címét, illetve székhelyét, valamint a társaságok, vállalkozók esetében az adószámot ismertetik, a fennálló tartozás összegét nem tartalmazzák.

A magánszemélyek és egyéni vállalkozók a 10 milliós küszöbértékkel számolva mintegy 28,2 milliárd forinttal, a szervezetek pedig a 100 milliós küszöbbel számítva 146,3 milliárd forinttal tartoztak március végén, együttes minimális tartozásuk 174,5 milliárd forintra rúgott.

A valóságos tartozás azonban ennél nagyobb, hiszen vannak milliárdos tartozású cégek és olyan magánszemélyek is, akikkel szemben több száz milliós – egyes esetekben milliárdos – követelése van az adóhatóságnak.

A 10 millió feletti tartozással rendelkezők közül 2071 magánszemély, 726 egyéni vállalkozó, 23 adós pedig lakcím nélküli.

A tartósan nagy összeggel tartozó nem magánszemély adózók közül 335 működik, illetve csődeljárás alatt áll, 385 kényszertörlés alatt, 720 felszámolás alatt, 23 pedig végelszámolás alatt van.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A SPAR több mint ezres listával indítja a kötelező akciózást

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél ezúttal is többet kínál: számos árucikk esetében 10-36 százalékos árkedvezményt biztosít. Az áruházlánc a SPAR szupermarketekben összességében több mint 1200, az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1100 akciós ajánlattal várja vásárlóit.

Oroszország és Kína nem nyert, Szaúd-Arábia viszont a csúcsigazolásokkal felrobbanthatja a focipiacot

Szaúd-Arábia globális dominanciát tervez a labdarúgásban, ami elsősorban annak köszönhető, hogy Cristiano Ronaldo fél évvel ezelőtt a közel-keleti arab állam egyik leggazdagabb csapatához igazolt a Manchester Unitedtől. Igaz, az angol klub akkor még nem tudta, hogy lavinát indíthat el a transzfer jóváhagyásával.

Jó minőségűek a fürdésre alkalmas európai vizek – a magyarok is

A fürdővizek minőségéről készült éves jelentés szerint 2022-ben az európai fürdőhelyek többsége megfelelt az Európai Unió legszigorúbb, a „kiváló” vízminőségi osztályra vonatkozó előírásainak.

Figyelmeztet az MNB: nem mindig jár kártérítés a csalók áldozatainak

Bizonytalan a kártérítés lehetősége, ha az ügyfél pénze a saját jóváhagyása, gondatlansága miatt került csalókhoz egy átutalás során - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Hírek

A SPAR több mint ezres listával indítja a kötelező akciózást

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél ezúttal is többet kínál: számos árucikk esetében 10-36 százalékos árkedvezményt biztosít. Az áruházlánc a SPAR szupermarketekben összességében több mint 1200, az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1100 akciós ajánlattal várja vásárlóit.

Jó minőségűek a fürdésre alkalmas európai vizek – a magyarok is

A fürdővizek minőségéről készült éves jelentés szerint 2022-ben az európai fürdőhelyek többsége megfelelt az Európai Unió legszigorúbb, a „kiváló” vízminőségi osztályra vonatkozó előírásainak.

Hamarosan indul a regisztráció a Nyári diákmunka programra

Tíz éve töretlen sikerrel hirdeti meg a kormány a Nyári diákmunka programot, amelyre idén nyáron 3,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak - közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár.

Szlovákiában is visszavonták a Novis Biztosító engedélyét

A Szlovák Nemzeti Bank június 5-i hatállyal visszavonta a pozsonyi Novis Biztosító engedélyét. A társaságnak a Magyar Nemzeti Bank már négy éve megtiltotta életbiztosításai magyarországi forgalmazását.

Új elektromos köztisztasági járművek állnak szolgálatba Budapesten

Hat új elektromos köztisztasági célgép áll szolgálatba Budapesten - közölte a Budapesti Közművek keretében önállóan működő FKF Köztisztasági Divízió.

Orbán Viktor: megkezdtük a felkészülést az uniós elnökségre

Orbán Viktor miniszterelnök és kormányának tagjai szerdán részt vettek a 2024. második félévi magyar EU-elnökség tanácsi formációit elnöklő miniszterek felkészítő fórumán a Karmelita kolostorban - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA és a Digitális Kereskedelmi Szövetség

Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) és a Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) a magyar e-kereskedők export hajlandóságának és külpiacra lépésének fejlesztése érdekében.

Ezzel pazarolják el a magyarok a legtöbb időt a munkahelyen

Ahogy egyre többünk munkája kapcsolódik szorosan az internethez, egyre...

Gazdaság

Figyelmeztet az MNB: nem mindig jár kártérítés a csalók áldozatainak

Bizonytalan a kártérítés lehetősége, ha az ügyfél pénze a saját jóváhagyása, gondatlansága miatt került csalókhoz egy átutalás során - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Kőbe vési a kormány az értékpapírügyletek tranzakciós illetékét

A parlamentnek benyújtott adótörvénycsomagból kiderül, hogy olyan ideiglenesnek mondott terheket is állandóvá tesz a kormány, amelyeket az extraprofitadó részeként eredetileg csak 2022-re és 2023-ra...

Egyhangúlag döntött a kamatkondíciókról a monetáris tanács májusban

Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa május végi ülésén az alapkamat 13,0 százalékon tartásáról, az egynapos jegybanki fedezett hitel kamatlábának 100 bázispontos csökkentéséről 19,50 százalékra és az egynapos jegybanki betét kamatlábának 12,50 százalékon tartásáról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.

Ezek a megtakarítások úszhatják meg az új 13%-os adót

Mivel az szja-törvény szerint nem minősül kamatjövedelemnek a legalább 10 évig tartott nyugdíjcélú megtakarítások hozama, nem csak a 15 százalékos kamatadó, hanem a szerda éjjel rendeletben bevezetett 13%-os szocho-t sem kell megfizetni például a nyugdíjcélú megtakarítások után - értelmezi a GRANTIS a szociális hozzájárulási adó (szocho) eltérő alkalmazásáról szóló rendeletet.