Kezdőlap Közlekedés Advent - Elindult a BKV ünnepi fényflottája, indul 6-án a Mikulásbusz is
No menu items!

Advent – Elindult a BKV ünnepi fényflottája, indul 6-án a Mikulásbusz is

fotó: facebook

Elindult a BKV ünnepi fényflottája hétfő délután, a fényvillamosokat Karácsony Gergely főpolgármester indította útjára a Hungária Kocsiszínből, amely elé sok érdeklődő, köztük számos kisgyerekes család érkezett.

Az ünnepi fénybe öltöztetett villamosok előtt Karácsony Gergely arról beszélt, hagyománnyá vált Budapesten a fényflotta, hiszen az első ünnepi fényvillamos tizenöt évvel ezelőtt közlekedett először . Az érdeklődök száma is mutatja, hogy a fényflotta részévé vált az adventi időszaknak – mondta.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója elmondta, a BKV száz munkatársa dolgozott a járművek feldíszítésén. A fényflotta járművein öt kilométernyi fényfüzér van, ezeken 120 ezer LED-izzó található. A BKV fényflottája január elejéig közlekedik – közölte.

Bolla Tibor meglepetésként számolt be arról, hogy idén először ünnepi fényhajó is közlekedik a Dunán.

Ünnepi díszítést kapott egy Tatra-szerelvény, amely az 1-es, a 14-es, a 17-es, a 41-es, az 56-os és az 59-es vonalán közlekedik, egy Ganz ipari csuklós (ICS), amely a 47-es és 49-es vonalán tűnik fel, és egy korszerűsített csuklós villamos (KCSV), amellyel a 2-es és a 23-as vonalon lehet utazni.

A típusjelölése miatt (TW6000) “teve” becenévre hallgató hannoveri villamos adventi járata a 3-as, a 42-es, az 50-es és az 51A vonalán közlekedik, a fényekkel borított Siemens Combinóval pedig a 4-es és a 6-os vonalán lehet találkozni – olvasható.

Mint írták, fényfüzérrel díszítették fel a Városmajor és a Széchenyi-hegy között közlekedő fogaskerekű (60-as villamos) egyik szerelvényét is. A legendás UV pedig nem csak eredeti útvonalán, a pesti rakparton jár, hanem szerte a városban feltűnik. Sokszor az útvonala is különleges lesz, hiszen megjelenik az összekötött vonalú 42-50-es vagy a 14-41-es viszonylaton is – írták.

A fényflotta járművei január 6-ig közlekednek. A járművek menetrendjéről a BKK weboldalán lehet tájékozódni.

A közleményben kitérte arra is, hogy a BKV Mikulásbusza december 6-án indul, és 23-áig közlekedik a 105-ös, a 210-es, a 130-as, a 11-es, a 99-es és a 198-as autóbusz vonalán.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári...

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...
Hirdetés

Hírek

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Gazdaság

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...