Hirdetés
Kezdőlap Hírek Afrikai sertéspestis - Németországban is
No menu items!

Afrikai sertéspestis – Németországban is

Elérte az afrikai sertéspestis Németországot: a sertéseknek halálos kórt okozó vírust (ASP) egy vaddisznótetemben mutatták ki – jelentette be a szövetségi kormány mezőgazdasági és élelmezési minisztere.

Julia Klöckner

Julia Klöckner elmondta, hogy a fertőzött vadállat tetemére az ország keleti részén fekvő Brandenburg tartományban bukkantak rá, a lengyel határtól néhány kilométerre. Az ASP-t a tartományi és a szövetségi referencia-laboratórium is kimutatta a maradványokból vett mintákban. Így bizonyossá vált, hogy az Európai Unió területén 2014-ben megjelent vírus elérte Németországot.

Az eset miatt megkezdte működését az állatok körében terjedő járványok elleni védekezést összehangoló nemzeti válságstáb, a kormány pedig felvette a kapcsolatot az Európai Bizottsággal és Európán kívüli partnerekkel is.

Az illetékes helyi hatóságok a vírus terjedésének feltartóztatására elrendelhetnek egyebek mellett közlekedési korlátozásokat, megtilthatják a vadászatot, korlátozhatják mezőgazdasági területek használatát, vagy akár le is zárhatnak területeket.

A legfőbb cél annak megakadályozása, hogy a vírus megjelenjen házi sertésekben.

A lengyel határ mentén fekvő tartományok – Brandenburg mellett Mecklenburg-Elő-Pomeránia és Szászország – hatóságai hónapok óta fokozott készültségben vannak, mert 2019 novembere óta több mint ötven ASP-fertőzött vaddisznótetemet találtak Lengyelország nyugati részén.

Így például számos régióban telepítettek különleges – elektromos áramot vezető és a farkas, a medve és az ember szervezetét jellemző szagmintákból összeállított keveréket kibocsátó – mobil kerítést, hogy gátolják a vaddisznócsordák átvándorlását Lengyelországból.

Az ASP kizárólag a vaddisznókat és a házi sertéseket betegíti meg, más állatokra és az emberre veszélytelen.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Üzleti célú utazás – Szigorú szabályok

2021. március 1-től ismét szigorodtak Magyarországon a határátlépésre vonatkozó szabályok. Külön elbírálás alá esnek azonban az Európai Unión belüli és kívüli utazások.

AstraZeneca vakcina – Romániában felső korhatár nélkül

Romániában eltörölték az eddigi 55 éves korhatárt, és a továbbiakban valamennyi, 18. életévét betöltött felnőtt megkaphatja a koronavírus elleni AstraZeneca vakcinát - közölte az oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV).

Magyar-svéd kutatócsoport igazolta egy új részecske, az Odderon létezését

Csaknem fél évszázadnyi kísérletezés után négy magyar és egy svéd kutatónak az eddig mért adatok elemzése alapján sikerült bizonyítania egy rendkívül tünékeny részecske, az Odderon régóta feltételezett létezését - hangzott el a felfedezésről beszámoló.

CO2 mentes gazdaság? A Shell nagyot lépett

Az energetikai óriás bejelentette, hogy drasztikusan csökkenti az olajkitermelést....

Hírek

AstraZeneca vakcina – Romániában felső korhatár nélkül

Romániában eltörölték az eddigi 55 éves korhatárt, és a továbbiakban valamennyi, 18. életévét betöltött felnőtt megkaphatja a koronavírus elleni AstraZeneca vakcinát - közölte az oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV).

Már igényelhető a kibővített bértámogatás

A márciusban zárásra kényszerült vállalkozások is kérhetik az ágazati bértámogatást. Az igényléseket március 31-ig nyújthatják be a főként kiskereskedelemben és egyéb szolgáltatások szektorban működő cégek - közölte Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

Közép-európai online jogtár magyarul – csak regisztrálni kell

Az ingyenes HULEX-jogtár hozzáférést biztosít a CED által lefedett országok teljes joganyagának hiteles magyar nyelvű fordításához, ezzel is segítve az eredményes külpiacra lépést - közölte a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft.

Szerdán újra nagyot emelkedik az üzemanyagok ára

Szerdán tovább drágulnak az üzemanyagok: a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára is bruttó 6 forinttal emelkedik.

Helikopterbalesetben meghalt az egyik leggazdagabb francia

Hatvankilenc éves korában helikopterbalesetben meghalt vasárnap Olivier Dassault francia milliárdos, a Mirage, a Falcon és a Rafale harci repülőket gyártó Dassault cégcsoport egyik örököse, jobboldali politikus.

Hamarosan drágul a cigaretta

Rövidesen emelkedik a dohánycikkek ára Magyarországon. Jelzésértékű, hogy a kétlépcsős jövedékiadó-emelés első, januári szakaszához közeledve a trafikok már decemberben elkezdtek árat emelni, ezért az iparági várakozások szerint a közelgő április 1-jei adóváltozás hatása is lassan érezhető lesz.

A legmérgezőbb medúzáknál a méhek veszélyesebbek Ausztráliában

A méhek a legveszélyesebb mérgesállatok Ausztráliában - derült ki az Ausztrál Egészségügyi és Jóléti Intézet (AIHW) tanulmányából.

Uniós biztos: rendben lévő, ha uniós tagországok orosz vagy kínai vakcinát vásárolnak

Rendben van, ha az Európai Unió tagországai meg akarják vásárolni Oroszországból a Szputnyik V, vagy Kínából a Sinopharm nevű koronavírus elleni oltóanyagokat - idézte Thierry Breton belső piacért felelős európai uniós biztost a Politico című brüsszeli hírportál.

Krokodil nyelt le egy gyereket Indonéziában

Krokodil nyelt le egy nyolcéves kisfiút az Indonéziához tartozó Borneó szigetén - adta hírül a The Sydney News Today online kiadása.

Szálló por. Hat városban veszélyes a levegő

Tovább romlott a levegőminőség a magas szálló por koncentráció miatt, már hat településen veszélyes a levegő.

Pénzmosás? Ghánai bűnbandának segíthetett a 69 éves tolnai asszony

Egy 69 éves naki asszonyt azzal gyanúsítanak, hogy legalább 50 millió forintnyi bűncselekményekből származó összeg tisztára mosásában vett részt - közölte Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Olaszország – Kormánypárti lemondás. A Demokrata Párt főtitkára távozott

Bejelentette lemondását Nicola Zingaretti, a legnagyobb olaszországi baloldali erő...

Gazdaság

Exim: fix kamatozású beruházási hitel – nem csak exportőröknek

A gazdaság újraindításának elősegítése, illetve a mikro-, kis- és középvállalati szegmens hosszútávú finanszírozása érdekében 10 éves futamidejű, kamattámogatott és euró alapon 0,5 százalékon fixált kamatozású programot indít az EXIM, fordulat beruházási hitel néven - közölte a hitelintézet.

Bővítés. A kamatmentes újraindítási gyorskölcsön az új korlátozásokkal érintett ágazatoknak is jár

Jelentősen bővül azoknak a vállalkozásoknak a köre, amelyek elsőként igényelhetik a Magyar Fejlesztési Bak (MFB) kamatmentes újraindítási gyorskölcsönét. A módosítás célja, hogy azok a vállalkozások is forráshoz juthassanak, amelyeket a március 8-tól életbe lépő új korlátozó intézkedések kedvezőtlenül érintenek - közölte az MFB.

Megugrott a legnagyobb bankok bevétele

Tíz éve legnagyobb mértékben nőtt a világ 12 legnagyobb befektetési bankjának a bevétele tavaly. Az első negyedévi minimális emelkedést követően a második negyedévben felgyorsult a növekedés, és ez a bővülés kitartott az év végéig.

Jogosulatlanul adott hitelt – százmilliós bírság a fővárosi cégnek

A Magyar Nemzeti Bank 100 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a budapesti F-hold Kft.-re, és véglegesen megtiltotta, hogy üzletszerűen pénzkölcsönt nyújtson. A jegybank a társasággal szemben büntetőfeljelentést is tett, illetve öt magánszemélyt összesen 7,5 millió forint eljárási bírsággal sújtott.

Széchenyi Kártya Program – meghosszabbított krízishitelek

A Széchenyi Kártya Program kríziskonstrukciói december 31-ig biztosan a vállalkozók rendelkezésére állnak, a kormány ugyanis június 30-ról az év végéig meghosszabbította a hitelek igénybevételi lehetőségét - közölte a programot koordináló KAVOSZ Zrt.

Zöld pénzügyek – MNB: az irány jó, de van hova fejlődni

A járvány ellenére előrelépés történt a zöld pénzügyekben: számos bank dolgozik zöld hitelek bevezetésén, az állam pedig zöld állampapírokat bocsátott ki. Ugyanakkor a fenntartható fejlődési célok szempontjából van hova fejlődni - mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Zöld pénzügyi jelentést ismertetve.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom