Kezdőlap Agrár Agrárminiszter: hitelprogram indul az agrárvállalkozások fejlesztésére

Agrárminiszter: hitelprogram indul az agrárvállalkozások fejlesztésére

2030-ig évente 17 milliárd forintnyi fejlesztési forrást biztosít a kormány a mezőgazdasági öntözést szolgáló állami főművek fejlesztésére, a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások fejlesztéseinek és beruházásainak segítésére idén kamattámogatási hitelprogram indul – mondta egyebek mellett Nagy István agrárminiszter a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, az AGROmashEXPO és Agrárgépshow szakkiállításon.

Megnyitó beszédében  a miniszter elmondta, hogy 2019 az építkezés évének tekinthető, a fejlődést a vidékfejlesztési program (vp) által már megítélt 620 milliárd forint beruházási támogatás ösztönzi. Ugyanakkor a tárcavezető szerint az ágazat versenyképességének javítása nemcsak a beruházásokon múlik, ezért készítették elő azt a törvénycsomagot, amelynek köszönhetően idén érdemben gyorsulhat az osztatlan közös földtulajdon felszámolása.

Nagy István hangsúlyozta, hogy a tárca fejlődést támogató gazdaságpolitikai környezetet kínál a gazdasági szereplőknek, ennek alapja a stabil finanszírozási környezet megteremtése. A termelőknek 2018. évi kérelmeik után már tavaly 187 milliárd forint közvetlen támogatást fizettek ki előleg és részfizetés formájában, a következő hetekben, hónapokban pedig további 230 milliárd forint kifizetésével segítik finanszírozásukat és jövedelemtermelő képességük fokozását.

A fejlesztési eltökéltséget az is mutatja, hogy a közelmúltban 50 milliárd forintos kerettel új beruházási pályázatot is hirdetett a tárca az élelmiszer-feldolgozás és a borászati ágazat számára – emelte ki. Emellett továbbra is elérhető a mezőgazdasági üzemek energiahatékonyság-javítását célzó 35 milliárd forintos felhívás – tette hozzá.

Nagy István: Digitális Agrárstratégia (DAS) idei elfogadását tervezi a kormány
Nagy István: Digitális Agrárstratégia (DAS) idei elfogadását tervezi a kormány

Nagy István kitért arra, hogy törekednek a klímaváltozás okozta aszálykárok hatásainak csökkentésére, valamint az öntözéses gazdálkodás elterjesztésére és ösztönzésére. A kormány döntése szerint 2030-ig évente 17 milliárd forintnyi fejlesztési forrást biztosítanak a mezőgazdasági öntözést szolgáló állami főművek fejlesztésére. 2019. első fél évében megkezdi működését a Nemzeti Öntözési Központ, emellett egyszerűsítik az öntözéses gazdálkodás kialakításával kapcsolatos eljárásokat, csökkentik az adminisztrációs terheket – tájékoztatott a miniszter.

Fontos feladatként említette a Digitális Agrárstratégia (DAS) idei elfogadását, elsőként a közigazgatási adatrendszerekben rejlő gazdaságfejlesztési potenciált tennék kihasználhatóvá. A digitális agrár-rezsicsökkentés célja egyrészt minél több állami adatbázis ingyenessé és elérhetővé tétele, másrészt az állam, illetve az unió felé kötelező adatszolgáltatások egyszerűsítése – jelezte a miniszter.

Szólt arról is, hogy mivel Magyarországon még nincs kiépült rendszere a mezőgazdasági vállalkozások generációváltásának, ezért a tárcánál megkezdték a generációváltás elősegítését célzó szakpolitikai program kidolgozását, amelyet több érdekképviseleti szerv bevonásával készítenek elő.

Harsányi Zsolt, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (Megfosz) elnöke kiemelte, hogy a Hungexpo és a szövetség közötti többéves megállapodásnak köszönhetően mintegy 35 ezer négyzetméteren mutatkozhatnak be az ágazati szereplők a szerdától szombatig tartó szakkiállításon.

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a szakkiállítás minden évben nagy népszerűségnek örvend, ebben az évben is minden szeglete elkelt a kiállítótérnek. Az idén minden korábbinál több, összesen 4 ezer diák érkezik a kiállításra, ahol innovációkkal, az okos agráriummal is megismerkedhetnek az érdeklődők – fűzte hozzá.

Nagy István a rendezvényen átadta az AGROmashEXPO és AgrárgépShow Termékfejlesztési díjait. Nagydíjban kettő, különdíjban 12 pályamű részesült.

Az agráripari rendezvényen több mint 350 kiállító vonultatja fel termékeit, mutatja be szolgáltatásait. A szakkiállítást számos konferencia, tájékoztató és workshop kíséri, ahol a gazdálkodók az iparág legaktuálisabb kérdéseire kaphatnak válaszokat.

Agrárgépshow szakkiállítás a szakemberek találkozója egyben

Friss

Kalkulátor evásoknak: januártól kata vagy kiva?

Január 1-jén megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó, a vállalkozók nagy része azonban még nem döntött arról, hogy milyen adónemre tér át a határidő lejárta után. Az adózási formák közötti választást kalkulátor segíti.

Újabb cégre tett ajánlatot az Est Media

Az Est Media indikatív vételi szándéknyilatkozatot tett a biztonságtechnológiai és kriminalisztikai megoldásokkal foglalkozó Communication Technologies Kft. 51 százalékos üzletrészének megvásárlására. A cég tulajdonosai az ajánlatot elfogadták.

Elektronikus kézbesítés – eSzemélyivel aláírni sem kell

A Magyar Posta elektronikus kézbesítő rendszerének segítségével az ügyfelek digitális eszközökön írjhatják alá az ajánlott levelek átvételét és követhetik a feladott levél útját. Az új eszközök alkalmasak az eSzemélyi igazolvány beolvasására is.

Hatszáz kilométeres dugó Párizs körül – fokozódik a sztrájk

Nem javult a közlekedési helyzet Franciaországban, ahol ötödik napja sztrájkolnak a vasúti és a közösségi közlekedésben dolgozók a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen. A javaslatot szerdán hozza nyilvánosságra a kormány.

Hírek

Kórházi raktárban aludt téli álmot három medve

Valószínűleg téli álmot aludt három medve, egy nőstény és két bocsa a japán Niigata prefektúra egy kórházának raktárépületében.

Fogamzásgátlás. A tabletták átstrukturálják az agyat

Agykutatással foglalkozó tudósok megállapították, hogy a fogamzásgátló tabletta hatására jelentősen csökken a hipotalamusz mérete az agyban. Az új kutatást az Észak-amerikai Radiológiai Társaság éves konferenciáján mutatták be. (Videó)

Eperjes – hét halott. Földmunkák okozhatták a robbanást

Hat embert vettek őrizetbe Szlovákiában a hét emberéletet követelő tragikus eperjesi (Presov) gázrobbanással kapcsolatban - közölte a szlovák rendőrség.

A Rambo-filmek kései nem találtak vevőre

Elárverezték Andy Vajna (1944-2019) gyűjteményét és filmes relikviáit a budapesti Nagyházi Galériában.

Szerdától olcsóbb lesz a benzin és a gázolaj

Bár a nemzetközi olajárak jelentősen emelkednek, az üzemanyagárak itthon még csökkennek: a benzin bruttó 2, a gázolaj pedig bruttó 3 forinttal lesz olcsóbb szerdától.

Bombariadók Oroszországban: bitcoint követelnek

Bombafenyegetést kapott e-mailen számos közintézmény Oroszország-szerte. A fenyegetett objektumok között vannak kórházak, bíróságok, valamint a szentpétervári Ermitázs és a pulkovói repülőtér is.

Jogerősen elítélték a Telekomot meghekkelő fiatalt

A Szolnoki Törvényszék jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki két éve feltörte a Magyar Telekom szerverét. A fiatalembert folytatólagosan elkövetett, információs rendszer vagy adat megsértése miatt mondták ki bűnösnek.

Vizet hozott a Naprendszerbe – vasárnap megfigyelhető

Egyre fényesebb és nagyobb a Naprendszeren át száguldó csillagközi üstökös, a Borisov-üstökös. Az égi vándor vasárnap nagyobb amatőr csillagászati távcsövekkel is megfigyelhető lesz.

Tejfehérje-allergia ellen anyatejjel

Az anyatej hozzájárulhat a kisgyermekkorban kialakuló, a gyermekek három százalékát érintő tejfehérje-allergia megelőzéséhez - közölte az Első 1000 nap program.

Az MNB 22,5 millió forintra bírságolta a nedolgozz.hu működtetőjét

A Magyar Nemzeti Bank 22,5 millió forint bírságot szabott ki a nedolgozz.hu internetes honlap működtetőjére, mert jegybanki engedély nélkül végzett portfóliókezelést, befektetési elemzést, illetve függő ügynöki tevékenységet, amelyeket az MNB azonnali hatállyal meg is tiltott

Tanárkéselés: Palkovics László telefonon kért tájékoztatást

A győri tanárkéselésre reagált az szakképzési intézmények fenntartója, az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Mint közleményükben fogalmaztak: megdöbbenéssel fogadta a győri iskolában történt késelés hírét.

Tudósok vizsgálták a slágerek titkait

Egy kutatócsoport az amerikai Billboard slágerlistán szereplő klasszikus popsikerek több tízezernyi akkordhangzását elemezték ki statisztikailag. A tudósok úgy vélik, megfejtették a jó dalok írásának titkát. 

Gazdaság

Az ÁSZ átgondolt áfacsökkentésre int

Az áfa csökkentése a termékek felénél nem mérsékelte a fogyasztói árakat, ezért az áfacsökkentés elhatározása előtt átgondolt értékelés szükséges - erre az Állami Számvevőszék legfrissebb elemzése figyelmeztet.

Az MNB 22,5 millió forintra bírságolta a nedolgozz.hu működtetőjét

A Magyar Nemzeti Bank 22,5 millió forint bírságot szabott ki a nedolgozz.hu internetes honlap működtetőjére, mert jegybanki engedély nélkül végzett portfóliókezelést, befektetési elemzést, illetve függő ügynöki tevékenységet, amelyeket az MNB azonnali hatállyal meg is tiltott

Magyar kilátások. Az IMF javította prognózisát

Az IMF tovább javította Magyarország idei és jövő évi gazdasági bővülésére vonatkozó előrejelzését: a 2019-est 4,9 százalékra, a 2020-ast pedig 3,5 százalékra emelte a novemberben várt 4,6 és 3,3 százalékról.

Az Európai Tanács elnöke szorosabb gazdasági és monetáris uniót akar

A gazdasági és monetáris unió elmélyítése, valamint a bankunió erősítése mellett érvelt az Európai Tanács elnöke az Európai Unió fő vezetőinek brüsszeli munkamegbeszélésén.

Matolcsy: új, kihívásokkal teli világrend alakul

A technológia és a pénz forradalmának jelenlegi korszakában új világrend alakul, az új kihívásokra pedig a jegybankoknak is meg kell találniuk a megfelelő válaszokat - hangsúlyozta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Kevesebb a hamis forint

A Magyar Nemzeti Bank napi gyakorisággal monitorozza a pénzhamisítás helyzetét, tavaly 42 százalékkal csökkent a kiszűrt hamis forintbankjegyek száma.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom