Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Államháztartás. 1800 milliárd fölé nőtt a deficit
No menu items!

Államháztartás. 1800 milliárd fölé nőtt a deficit

Illusztráció: MTI/Koszticsák Szilárd

Az év első hét hónapjában az államháztartás központi alrendszerének hiánya 1803,7 milliárd forintot ért el – közölte a Pénzügyminisztérium.

Az államháztartás központi alrendszerén belül a központi költségvetés 1620,9 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 221,9 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 39,1 milliárd forintos többletet értek el.

Az előző év első hét hónapjában a központi alrendszer hiánya 2165,0 milliárd forintot tett ki – idézték fel.

A PM kiemelte: a kormány továbbra is kiemelt feladatának tartja az újabb munkahelyek létrehozását, valamint a beruházások ösztönzését, a családok támogatását. Ezért a gazdaság újraindítása érdekében a támogató költségvetési politikát idén is folytatni szükséges. A már megindult növekedés további serkentése hozzájárul ahhoz is, hogy idén 5,5 százalékos gazdasági növekedést érhessünk el. A meghozott döntések komoly forrásokat hagynak a gazdaság szereplőinél, így a költségvetés 1803,7 milliárd forintos hiánnyal zárt július végén.

A központi alrendszer adó- és járulékbevételei vonatkozásában kiemelték:

2021 első hét hónapjában az előző év azonos időszakához képest magasabban teljesültek a társasági adóból, az általános forgalmi adóból, a személyi jövedelemadóból és a társadalombiztosítási járulékból származó bevételek.

Hangsúlyozták azt is, hogy a bevételek alakulását jelentősen befolyásolja a koronavírus-járvány gazdasági hatása és az ezzel kapcsolatosan bevezetett munkaadói kedvezmények, a szociális hozzájárulási adó 17,5 százalékról 15,5 százalékra csökkentése, valamint a magasabb bérkiáramlás, az átlagkereset növekedése is.

A kiadások közül jelentősek többek között a közúti fejlesztésekre (172,9 milliárd forint), a közlekedési ágazati programokra (123,1 milliárd forint), vagy a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra (91,8 milliárd forint) fordított források – írták.

Az előző hónapban, júniusban az államháztartás központi alrendszere 392,0 milliárd forintos hiánnyal zárt, az első hat hónapban pedig a deficit elérte az 1704,5 milliárd forintot, az idei évre előirányzott 2287,7 milliárd forint 74,5 százalékát.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia

Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t.

Az Agrárminisztérium és az MBH Bank közös projektje

az együttműködési megállapodásnak köszönhetően az egyes programok az Agrárminisztérium fenntartása alatt működő Nemzeti Parkokon keresztül valósulnak meg

Csúcsra nyaraltuk az utasbiztosításokat – az állam mindent visz a biztosítóktól

Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az ügyfelek kénytelenek spórolni.

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.