Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Államháztartás - KSH: 8,1 százalékos volt a tavalyi hiány
No menu items!

Államháztartás – KSH: 8,1 százalékos volt a tavalyi hiány

Az előzetes adatok szerint 3870 milliárd forint, a GDP 8,1 százaléka volt a kormányzati szektor tavalyi hiánya. Az egyenleg az előző évhez képest 2882 milliárd forinttal, GDP-arányosan 6,0 százalékponttal romlott. A jelentős romlás a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedéseknek a következménye – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A kormányzati szektor adóssága – az MNB adatai szerint – 2020 végén 38 408 milliárd forintot, a GDP 80,4 százalékát tette ki.

Az adatokat a KSH a túlzotthiány-eljárásról (Excessive Deficit Procedure – EDP) szóló jogszabály alapján, a nemzeti számlák európai rendszerében (ESA 2010) foglalt módszertani előírásoknak megfelelően jelentette az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak – tették hozzá.

Az EDP-jelentés kitér az idei évre tervezett főbb adatokra, amelyek szerint az államháztartás idei hiánya 3860 milliárd forint, a GDP 7,5 százaléka lehet, amiből 186,3 milliárd forint az önkormányzatok deficitjéből ered, 434,8 milliárd forint pedig a társadalombiztosítási alapoknál jelenik meg. Az államháztartás konszolidált bruttó adósságát az év végére 41 153 milliárd forintra teszi a jelentés, ami 2745 milliárd forinttal több a tavaly év véginél és a tervezett GDP 80,15 százaléka az egy évvel korábbi 80,45 százalékkal szemben. A jelentés 51 348 milliárd forintra teszi az idei GDP nominális összegét, ami 7,5 százalékkal nagyobb a tavalyi 47 743 milliárd forintnál.

A KSH szerint a kormányzati szektor bevétele 20 775 milliárd forint, a kiadása 24 644 milliárd forint volt az elmúlt évben. A bevételek 38 milliárd forinttal, 0,2 százalékkal növekedtek, a kiadások 13,4 százalékkal nőttek az előző évhez képest.

A jövedelemadó-bevételek 79 milliárd forinttal, 2,5 százalékkal emelkedtek. A termelési adók 184 milliárd forinttal, 2,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, az áfabevétel emelkedése 190 milliárd forint, 4,2 százalék volt. Ezzel szemben a társadalombiztosítási hozzájárulások 203 milliárd forinttal, 3,6 százalékkal, az egyéb bevételek 20 milliárd forinttal, 0,6 százalékkal csökkentek.

A kiadási oldalon a kifizetett munkavállalói jövedelem 194 milliárd forinttal, 4,0 százalékkal emelkedett, a pénzbeni társadalmi juttatásokat illetően 293 milliárd forint, 5,7 százalék volt a növekedés. A folyó termelőfelhasználás 66 milliárd forinttal, 1,7 százalékkal, a kamatkiadások pedig 67 milliárd forinttal, 6,4 százalékkal nőttek. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 131 milliárd forinttal, 4,5 százalékkal emelkedett. A kormányzati szektor egyéb kiadásai 2169 milliárd forinttal, 56,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, elsősorban a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak enyhítésére hozott intézkedések következményeként.

Az államadósság rátájának csökkenése is folytatódni fog

A tavalyi negyedik negyedévben a kormányzati szektor hiánya 2276 milliárd forint, a GDP 18,1 százaléka volt. Az egyenleg 1515 milliárd forinttal, 11,9 százalékponttal romlott az egy évvel korábbihoz képest. A bevételek 14 milliárd forinttal, 0,2 százalékkal növekedtek, a kiadások 1529 milliárd forinttal, 23,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A jövedelemadó-bevételek 44 milliárd forinttal, 5,2 százalékkal emelkedtek a negyedik negyedévben. A termelési adók 169 milliárd forinttal, 7,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, az áfabevétel emelkedése 152 milliárd forint, 12,2 százalék volt. A társadalombiztosítási hozzájárulások 46 milliárd forinttal, 3,2 százalékkal, az egyéb bevételek 153 milliárd forinttal, 13,2 százalékkal csökkentek.

A kiadási oldalon a kifizetett munkavállalói jövedelem 22 milliárd forinttal, 1,7 százalékkal emelkedtek az előző év negyedik negyedévéhez viszonyítva. A pénzbeni társadalmi juttatásoknál 32 milliárd forint, 5,7 százalék volt a növekedés. A folyó termelőfelhasználás 66 milliárd forinttal, 2,4 százalékkal, a kamatkiadások pedig 12 milliárd forinttal, 4,3 százalékkal nőttek. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 132 milliárd forinttal, 13,3 százalékkal emelkedett. A kormányzati szektor egyéb kiadásai a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak enyhítésére hozott intézkedések következményeként csaknem megduplázódtak az egy évvel korábbiakhoz képest, az 1243 milliárd forint emelkedés 97,2 százalékos növekedésnek felel meg.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: a magyar bankrendszer továbbra is stabil

A magyar bankrendszer a koronavírus-járvány második évében is stabil, jelentős tőketartalékkal rendelkezik - ismertette a jegybank decemberi Pénzügyi stabilitási jelentését Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője.

Elemzők: jól kezdte a kiskereskedelem a negyedik negyedévet

A kiskereskedelmi forgalom várakozásokat meghaladó októberi növekedése biztató kezdetet jelez a negyedik negyedévi GDP-növekedés szempontjából, a szolgáltatószektor mellett továbbra is ez az egyedüli terület, amely érdemi pozitív növekedési hozzájárulást hozhat - kommentálták elemzők a friss kiskereskedelmi adatokat.

Áder János kinevezte a médiahatóság új elnökét

A köztársasági elnök Koltay András jogászt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektorát nevezte ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének.

30 milliós bírságot kapott a Signal Biztosító

A kárrendezési folyamatoknál és a befektetési egységekhez kötött életbiztosításoknál feltárt, illetve egyéb hiányosságok miatt a Magyar Nemzeti Bank 30 millió forint bírságot szabott ki a Signal Biztosítóra. A jogsértések nem érintik a társaság megbízható működését - közölte a jegybank.

Hírek

Áder János kinevezte a médiahatóság új elnökét

A köztársasági elnök Koltay András jogászt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektorát nevezte ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének.

Idén drágább lesz a karácsonyi halászlé

A kedvezőtlen körülmények ellenére nem csökkent jelentősen a tógazdaságok halhozama, így lesz elég hazai hal karácsonyra. Ugyanakkor a halak ára a tavalyihoz képest a takarmányárak növekedését követve várhatóan kis mértékben emelkedni fog - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Kormányinfó: a kisvállalkozókra is kiterjesztik a rezsicsökkentést

Az infláció elleni küzdelemben a kormány egyik legfontosabb eszköze a rezsicsökkentés fenntartása, és kiterjesztése a kisvállalkozói és az önkormányzati szektorra is - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

480 forint alá csökkenthet az üzemanyagok ára a benzinkutakon

Péntektől a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is bruttó 11 forinttal csökken - közölte a holtankoljak.hu portál.

Nem működött az IKEA online céges felülete – az adatok a kibertámadás után is biztonságban vannak

Olvasóink tegnap jelezték, hogy még este sem működik az IKEA internetes felülete a céges vásárlóknak. Kérdésünkre a cég reagált.

Vezetőváltás a HungaroControlnál

Távozik posztjáról Szepessy Kornél, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója. Feladatait átmeneti jelleggel Tóth László, a légi navigációs vállalat igazgatóságának tagja veszi át.

Emelkedő gázárak. Két tényező áll a drágulás mögött

Októberben a kínálati hiány és a magas kereslet emelte a fölgáz árát - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.

Új elnök-vezérigazgató a Magyar Bankholding élén

Folytatódik a Magyar Bankholding csoport irányításának egységesítése: Vida Józseftől Barna Zsolt veszi át a Magyar Bankholding Zrt. vezérigazgatói feladatait. Az eddigi igazgatósági elnök a jövőben elnök-vezérigazgatóként irányítja a társaságot.

Gazdaság

MNB: a magyar bankrendszer továbbra is stabil

A magyar bankrendszer a koronavírus-járvány második évében is stabil, jelentős tőketartalékkal rendelkezik - ismertette a jegybank decemberi Pénzügyi stabilitási jelentését Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője.

30 milliós bírságot kapott a Signal Biztosító

A kárrendezési folyamatoknál és a befektetési egységekhez kötött életbiztosításoknál feltárt, illetve egyéb hiányosságok miatt a Magyar Nemzeti Bank 30 millió forint bírságot szabott ki a Signal Biztosítóra. A jogsértések nem érintik a társaság megbízható működését - közölte a jegybank.

Újabb 20 bázisponttal nőtt az egyhetes betét kamata

Az MNB 3,10 százalékon hirdette meg egyhetes betétjét, vagyis az előző hetinél 20 bázisponttal magasabb kamaton.

Megugrott az amerikai bankok nyeresége

Jelentősen, 35,9 százalékkal nőtt az amerikai bankszektor teljes nyeresége a harmadik negyedévben éves összehasonlításban, ugyanakkor elmaradt a második negyedévvel összevetve.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom