Kezdőlap Világgazdaság Amerikai cégek uralják az egyre bővülő fegyverkereskedelmet
No menu items!

Amerikai cégek uralják az egyre bővülő fegyverkereskedelmet

Amerikai hadiipari cégek adták a tavalyi globális fegyverkereskedelem több mint felét – állapította meg közzétett éves jelentésében a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).

A svéd parlament által 1966-ban alapított intézet beszámolója szerint a 100 legnagyobb fegyvergyártó cég összesen 420 milliárd dollár (mintegy 125 ezer milliárd forint) értékben adott el fegyvereket és védelmi szolgáltatásokat ügyfeleinek tavaly, ami 4,6 százalékos növekedést jelent 2017-hez mérten. A jelentés kiemelte, hogy 2002 óta 47 százalékkal bővült a globális fegyverkereskedelem.

A világ legnagyobb fegyvergyártójának egyik áruja (Nagyításért KLIKK a képekre)

A Lockheed Martin F-117

A rangsort az Egyesült Államok vezeti 43 céggel, amelyek a fegyvereladások 59 százalékát bonyolították le tavaly, 246 milliárd dollár értékben, ez 7,2 százalékkal haladta meg a 2017-est.

Köztük van a világ legnagyobb fegyvergyártó cége, a Lockheed Martin, amely 11 százalékos részesedéssel,  47,2 milliárd dollárnyi eladással biztosította vezető helyét.

A SIPRI a növekedési trend okaként az amerikai védelmi beszerzéseket jelölte meg. “A nagyobb amerikai vállalatok egyesülnek, hogy képesek legyenek az új generációs fegyverrendszerek előállítására és előnyösebb helyzetbe kerüljenek az Egyesült Államok kormányzati megrendeléseinek elnyerésére” – mondta Aude Fleurant, a SIPRI fegyverkezéssel és katonai kiadásokkal kapcsolatos programokért felelős vezetője.

Az orosz SZ 400-as

Sukhoi Su-30 vadászgép gyártásközben

A listán szereplő tíz orosz vállalat összehasonlításképpen mindössze 8,6 százalékkal részesedett a globális fegyvereladásokból, ami 2017-hez képest csekély csökkenést jelent.

A korszerű Sz-400-as légvédelmi rendszereket is gyártó moszkvai székhelyű Almaz-Antej vállalat a 9. helyet foglalja el a százas listán. Az cég tavaly 9,6 milliárd dollár értékben adott el fegyvereket.

A brit székhelyű BAE Systems pilóta nélküli gépeket gyárt

A lajstromon szereplő 27 európai cég összesítve 102 milliárd dollár értékben adott el haditechnikát 2018-ban. Ebből továbbra is a brit székhelyű cégek – soraikban a BAE Systems-szel – emelkednek ki 35,1 milliárd dolláros fegyvereladással, ami viszont 5 százalékos csökkenést jelent 2017-hez képest.

A jelentés szerint ennek oka részben a brit fegyverzetbeszerzési-programok halasztásaira vezethető vissza. A rangsoron feltüntetett hat francia cég – köztük a harci repülőgépeket gyártó Dassault – összesen 23,2 milliárd dollár értékben értékesített fegyvereket.

A korábbi évekhez hasonlóan a legfrissebb listára sem kerültek fel kínai hadiipari vállalatok, aminek indoka az információhiány.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.