Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Amerikai infláció - nagyot drágult az üzemanyag
No menu items!

Amerikai infláció – nagyot drágult az üzemanyag

Elsősorban az energiaárak 24,5 százalékos emelekdése miatt a piaci várakozásokat jócskán meghaladó, 13 éve nem tapasztalt erős ütemben nőttek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban júniusban.

Már a harmadik egymást követő hónapban emelkedtek meglepően erős, 2 százalékot messze meghaladó mértékben az éves összevetésű fogyasztói árak, ami alapvetően abból adódik, hogy a koronavírus-járvány után újrainduló gazdaságban a kínálat nem tud lépést tartani a kereslet fellendülésével.

Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala kedden közölte, hogy éves összevetésben 5,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak júniusban, ami 2008 augusztusa (5,4 százalék) óta a legmagasabb érték.

Elemzők enyhébb ütemre, 4,9 százalékra számítottak a májusban mért 5 százalékos emelkedés után. Januárban még 1,4 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak, azóta meredeken gyorsuló ütemben kúsznak felfelé.

Havi összehasonlításban szezonális kiigazítással számolva 0,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak júniusban, ami 2008 júniusa (1,0 százalék) óta a legerősebb ütem. Elemzők 0,5 százalékot vártak a májusi 0,6 százalékos emelkedés után.

Az erősen ingadozó élelmiszer- és energiaárak kiszűrésével számított maginfláció tavaly júniushoz képest 4,5 százalékkal nőtt, ami 1991 novembere óta a legerősebb ütem. Elemzők 4 százalékra számítottak a májusi 3,8 százalékos emelkedés után.

Havi összevetésben 0,9 százalékkal nőtt a maginfláció júniusban. Elemzők 0,4 százalékot vártak a májusi 0,7 százalék után.

Éves összevetésben az élelmiszerek ára 2,4 százalékkal, az energiáé pedig 24,5 százalékkal emelkedett, utóbbi kategórián belül az üzemanyagok ára 45,1 százalékkal, a fűtőolajé pedig 44,5 százalékkal ugrott meg.

Havi összehasonlításban az élelmiszerárak 0,8 százalékkal, az energiaárak pedig 1,5 százalékkal nőttek. Ismét kiugró mértékben – havi összehasonlításban 10,5 százalékkal, éves szinten pedig 45,2 százalékkal – drágultak a használt teherautók és személygépkocsik.

Ha az árnyomások nem enyhülnek, az a közeljövőben fékezheti a gazdaság növekedését, és egy hosszabb időszakra elhúzódó magasabb infláció monetáris szigorításhoz vezethet. A jegybank szerepét betöltő Federal Reserve vezetői egyelőre még jórészt azt mondják, hogy átmeneti jelenség az erős infláció, hamarosan enyhülnek az árnyomások, ahogy az amerikai és más nagy gazdaságokban egyre inkább helyre áll a megszokott rend.

A Federal Reserve még tavaly ősszel jelezte, hogy rugalmasabban kezeli a 2 százalékos inflációs célt, és hosszabb távon is eltűrheti majd a magasabb inflációt kamatemelés nélkül, nehogy megtörje a járványból kilábaló gazdaság erős lendületét.

A Federal Reserve az élelmiszer- és energiaárakat nem tartalmazó személyes fogyasztási kiadások éves árindexében határozza meg inflációs célszámát. A legutolsó, májusi adatok szerint éves szinten 3,4 százalékkal nőtt az élelmiszer- és energiaárakat nem tartalmazó személyes fogyasztási kiadások árindexe, ami 1992 decembere (3,5 százalék) óta a legerősebb ütem. Áprilisban 3,1, márciusban 1,9, januárban és februárban pedig egyaránt 1,4 százalékon állt értéke.

A friss inflációs adatsor közzététele után meredeken csökkentek a határidős New York-i tőzsdeindexek. A befektetők egyre inkább attól tartanak, hogy az infláció felerősödése nem egy pár hónapig tartó, átmeneti jelenség lesz majd, és a Federal Reserve arra kényszerülhet, hogy az eddig gondoltnál hamarabb indítsa el a kamatemelési ciklust, és kezdje el a gazdaság ösztönzését szolgáló masszív kötvényvásárlási program kivezetését.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.