Kezdőlap Világgazdaság Amerikai költségvetés: harmadára csökkent a hiány májusban
No menu items!

Amerikai költségvetés: harmadára csökkent a hiány májusban

Meredeken csökkent az amerikai költségvetés hiánya májusban éves összevetésben: a foglalkoztatottság növekedésének és az adózási határidők előbbre hozásának hatására jelentősen emelkedtek a bevételek még úgy is, hogy a koronavírus-járvánnyal összefüggő kiadások nőttek.

Az amerikai pénzügyminisztérium közlése szerint májusban, a folyó pénzügyi év nyolcadik hónapjában, 131,93 milliárd dollár hiány keletkezett, ami nagyjából harmada az egy évvel korábbi 398,75 milliárd dollárnak.

A költségvetési bevételek éves összevetésben 167 százalékkal, 463,74 milliárd dollárra ugrottak, ami jórészt az adózási határidők változtatásával magyarázható.

A járvány miatt a kormány tavaly engedélyezte, hogy a vállalatok és a magánszemélyek a megszokott időpont, április közepe helyett legkésőbb június 15-ig teljesítsék jövedelemadó-befizetési kötelezettségeiket. Ezt a határidőt idén május 17-re tolták vissza.

Májusban a bérekből levont adók 20 százalékkal, 204 milliárd dollárra nőttek, míg a vállalatok által fizetett társasági adó értéke 18 milliárd dollárra emelkedett a tavalyi 2 milliárd dollárról.

A költségvetés kiadásai 4 százalékkal, 595,69 milliárd dollárra, rekordszintre emelkedtek májusban, ami a járvány terheit enyhítő, masszív kormányzati segélyprogramok hatását tükrözi.

Az októberrel kezdődött folyó pénzügyi évben a büdzsé nyolchavi halmozott hiánya rekordszintet ért el 2063 milliárd dollárral, ez 9,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 1880 milliárd dolláros deficitet. A bevételek 29,1 százalékkal, 2607 milliárd dollárra, a kiadások pedig 19,8 százalékkal 4671 milliárd dollárra nőttek.

A januárban hivatalba lépett Joe Biden elnök, aki a hónap elején ismertette első költségvetését, arra számít, hogy a folyó pénzügyi évet 3670 milliárd dolláros hiánnyal zárják, és a következő tíz év mindegyikében ezermilliárd dollár fölött marad a deficit értéke az amerikai családok támogatására és az infrastruktúra fejlesztésére szánt hatalmas kiadások következtében.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?
Hirdetés

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...