Kezdőlap Hírek Ammónia csökkentés - Kutatók vécére szoktatják a szarvasmarhákat
No menu items!

Ammónia csökkentés – Kutatók vécére szoktatják a szarvasmarhákat

Borjú egy latrinában Kép / Fotó / / Forrás / FBN

Új-zélandi és német kutatók vécéhasználatra szoktattak szarvasmarhákat, elősegítendő az ammónia, egy közvetetten üvegházhatású gáz kibocsátásának a csökkentését.

A Current Biology című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban a német Mezőgazdasági Állatbiológiai Kutatóintézet (FNB) és az Aucklandi Egyetem kutatói bemutatták, miként vettek rá szarvasmarhákat a latrinahasználatra. Ezzel lehetővé téve ürülékük összegyűjtését és kezelését. Ezáltal az ól tisztán tartását, valamint a légszennyezés csökkentését és állatbarát gazdaságok létrehozását. Erről ír a Phys.Org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Jan Langbein az ammónia ellen tehén WC-t szeretne
Jan Langbein

“Általában azt feltételezik, hogy a szarvasmarha nem képes ürüléke, vizelete kontrollálására. Ám elég okosak és sok mindent megtanulhatnak” – mondta Jan Langbein, az FNB kutatója, a tanulmány társszerzője.

A kísérletben az állatok betanítását a kutatók fordítva kezdték, először jutalmazták a borjakat, ha a lekerített latrinába vizeltek, majd nem engedték, hogy az állatok megközelítsék a latrinát, amikor vizelniük kellett.

Hogy az állatokat latrinahasználatra ösztönözzék, a kutatók el akarták érni, hogy a borjak a latrinán kívüli vizelést valami kellemetlen tapasztalattal kapcsolják össze.

“Ha a latrinán kívül vizeltek, büntetésként először fülhallgatón keresztül borzalmas hangot játszottunk nekik. Azt gondoltuk, hogy ez nem túlságosan, de büntetni fogja őket, ám nem hatott. Ha lelocsoltuk őket vízzel, annak enyhén elrettentő hatása volt” – magyarázta a német kutató.

Siker 11 borjúnál

Hetek alatt a kutatócsoportnak sikerült a 11 borjúból hatot rászoktatnia a latrinahasználatra. A szakemberek szerint a borjak olyan szinten teljesítettek, mint a kisgyerekek, amikor bilire szoktatják őket.

Langbein szerint további tréningezéssel a sikerességi arány növelhető. “Tíz, tizenöt, húsz év szarvasmarhakutatás után tudjuk, hogy az állatoknak személyiségük van, és a különböző dolgokat különféleképpen kezelik” – mondta.

A kutatók a jövőben eredményeiket ki akarják próbálni valódi szarvasmarha-tenyészetekben és nemcsak az ólban, hanem a szabadban is. Langbein reméli, hogy néhány év múlva valamennyi szarvasmarha használni fogja az illemhelyet.

Üvegházhatás ellen hatna

Az állat ürülékében lévő ammónia nem közvetlenül befolyásolja a klímaváltozást, hanem amikor a talajba jut, a mikrobák kéjgázzá alakítják át. Ez a harmadik legfontosabb üvegházhatású gáz a metán és a szén-dioxid után. A mezőgazdaság az ammóniakibocsátás legnagyobb forrása, az állattenyésztés adja ennek több mint a felét.

Ha képesek vagyunk összegyűjteni a vizelet 10-20 százalékát, azzal már jelentősen csökkenteni tudjuk a gázkibocsátást – hangoztatta Douglas Elliffe, az Aucklandi Egyetem kutatója.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás