AzÜzlet.hu - MTI

Koronavírus – Kína. Egymillió embert már beoltottak

Már mintegy egymillió embert oltottak be a kínai Sinopharm által kifejlesztett kísérleti vakcinával Kína sürgősségi programjának keretében - számolt be a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna a vállalat közlésére hivatkozva.

Államháztartás. Ezermilliárdos mozgástér maradt

Októberben az államháztarás központi alrendszere 333,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami 62,1 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbinál. Az év első tíz hónapja 2604,2 milliárd forintos hiánnyal zárult, ami közel 996 milliárddal marad el az idei emelt hiánycéltól.

MNB: hamarosan jön a vállalati zöld hitel

A Magyar Nemzeti Bank számára kiemelten fontos a környezeti fenntarthatóság összekapcsolása a pénzügyekkel, ezért a jövőben a vállalatok számára is  bevezeti a zöld hitelt. De a jegybank saját ökológiai lábnyomának csökkentését is kitűzte célul - mondta az MNB alelnöke.

A magyarok 5 százaléka minimálbéren

A kormány kezdeményezésére 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően a minimálbér négy év alatt 45, a garantált bérminimum pedig több mint 63 százalékkal emelkedett - jelentette ki Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Zöldiránytű. Mobilapp segít a fenntartható takarékosságban

Öko- és pénzügyi tudatosságot fejlesztő mobilalkalmazást készített a Pénziránytű Alapítvány a középiskolás korosztály számára. A Zöldiránytű app a hétköznapi és a hosszabb távú célokat érintő kérdésekben is segít a fiataloknak.

Harminc év alatt százmilliárd forint bírság – jubilál a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megalakulása óta 5054 eljárást indított a tiszta gazdasági verseny védelmében, 1298 esetben szabott ki versenyfelügyeleti bírságot összesen 100 milliárd 848 millió 726 ezer 900 forint összegben - tájékoztatott a hivatal annak alkalmából, hogy az Országgyűlés éppen harminc éve határozott a megalapításáról.

Agrárkamara: a növényvédő szerek nem ördögtől valók

Az Európai Unióban elharapódzott a növényvédő szerekkel szembeni ellenérzés, amely jellemzően indokolatlan - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Minimálbér. Egységes javaslattal készül a munkavállalói oldal

A munkaadói oldal számára a reálbérek megőrzése és a munkahelyek megtartása, a munkavállalói oldalon pedig a munkabérek reálértékének további növelése az elsődleges a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló tárgyalásokon - derült ki a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF).

Hirdetési piac: nagy a visszaesés

A tavaly még szárnyaló magyarországi hirdetési piac szereplői a koronavírus-járvány miatt idén komoly visszaeséssel néznek szembe - derül ki a kelet- és közép-európai reklámpiacok...

Varga Mihály: a jövő év már a növekedésé lehet Magyarországon

2021 már a gazdasági növekedés éve lehet Magyarországon, ebben az itt működő német vállalkozások is egyetértenek  - mondta a pénzügyminiszter a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara online fórumán.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Egészségügyi reform II. – Szlovákia után szabadon

Ha a COVID válságban Ausztria, az  egészségügyi reformban Szlovákia lehet a magyar kormány iránymutató laborja; az Orbán-kabinet ugyanattól a Boston Consulting Grouptól rendelt átalakítási tervezetet, amelytől északi szomszédunk. Nem ez az egyetlen áthallás: az első részben azt vettük górcső alá, honnan, hová jutotta szlovák egészségügy. Ebben a részben a további reformfolyamatot tárgyaljuk ki.  Magyar források tudni vélik, hogy itthon januárban nemcsak új törvény, de rendszerátalakítás is várható. II. rész

Tőzsde – Borús a hangulat New Yorkban

Csökkenéssel nyitottak csütörtökön a New York-i tőzsde irányadó indexei. A koronavírus-járvány erős terjedése mellett rontja a hangulatot az is, hogy két hónapja először, a múlt héten már emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma, ami a gazdaság lendületének megtörését jelezheti.

Készpénzes fizetés: a fordulat még várat magára

Továbbra is a készpénz a leginkább használt hazai fizetési eszköz, de a korábbi évekhez képest jelentősen megnőtt a készpénzkímélő fizetési megoldások volumene - közölte az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ).

Törökország. A hatalmas kamatemelésre erősödött a líra

A török líra erősítése és az infláció lassítása érdekében a török jegybank 4,75 százalékponttal 15 százalékra emelte az irányadó, egyhetes repokamatot.

OECD – Közel tíz százalékos növekedés

Jelentősen nőtt az OECD 37 tagállamának gazdasági teljesítménye a harmadik negyedévben a második negyedévhez képest. Akkor soha nem látott mértékű volt a visszaesés a koronavírus-járvány féken tartását célzó intézkedések hatására.

Három év börtön. Uzsorázott a nyírpilisi polgármester

Uzsorázás, zsarolás és csalás miatt jogerősen három év börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék Beri Róbertet, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírpilis polgármesterét.

Kínai megapolisz a világ legokosabb városa

A kínai Sanghajt választották idén a világ legokosabb városának az Okosváros Expo Világkongresszuson (SCEWC) - adta hírül a China Daily.

Jön a földadó Hódmezővásárhelyen?

Új, a termőföldre kivetett helyi adó bevezetéséről tárgyalt a hódmezővásárhelyi közgyűlés véleményező ülése.

Veszélyes szalonnát hív vissza az Auchan

Emésztőrendszeri megbetegedéseket és influenzához hasonló tüneteket okozhat az a baktérium, amit az Auchan saját márkás bacon szalonnájában találtak. Az áruházlánc az értékesítést azonnal beszüntette.

Friss

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

A fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg

2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal voltak magasabbak az árak.

A fenntarthatósági jelentés stratégiai előny

A fenntarthatósági jelentéstétel nemcsak jogi kötelezettséggel, hanem stratégiai előnnyel is jár - állapítja meg az EY friss tanulmányában, amely több mint 200, köztük 16 magyar vállalat első, uniós irányelvek szerint készült fenntarthatósági beszámolóját elemezte.

Hírek

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,
HirdetésHirdetés