Mesterséges intelligencián alapuló okosbölcsőt fejlesztett ki a babák álomba ringatására egy kaliforniai házaspár, hogy segítse a szülők éjszakai alvását.
A koronavírus-járvány nagyot lendített a belföldi e-kereskedelmen, amely rekordmértékű, éves összevetésben 34,8 százalékos bővülést és bruttó 355 milliárd forintos forgalmat ért el az első félévben - derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu kutatásából.
Több mint félmillió fizetési meghagyásos eljárás indul évente, de a tévhittel ellentétben nem lehet megúszni egy jogos követelés megfizetését azzal, ha az adós nem veszi át az erről szóló hivatalos iratot - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.
Recesszióba került az ausztrál gazdaság a második negyedévben, amikor rekord mértékben csökkent a GDP a koronavírus-járvány miatt. A fertőzöttek számának újbóli megugrása azzal fenyeget, hogy a zuhanást nem követi meredek emelkedés, ami növeli a nyomást a kormányon a fiskális gazdaságösztönzés fenntartására.
A Budapesti Corvinus Egyetem és a Pannon Egyetem néhány hétig még várja a jelentkezéseket a kutatási és innovációs menedzser szakirányú képzésre - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Júliusban a belföldi értékesítésben 0,2 százalékkal csökkentek, az exportértékesítésben 5,3 százalékkal nőttek az ipari termelői árak, amelyek összességében 3,4 százalékkal haladták meg a tavaly júliusiakat - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Május elseje és augusztus 31. között csaknem 85 ezer bejelentés érkezett egyéni és társasházaktól különböző viharkárokról, amelyekre a biztosítók előreláthatólag 6,6 milliárd forintot fizetnek ki, szemben az előző nyári 4,1 milliárd forinttal.
Az egészségügyi veszélyhelyzet előtt elért pozíciók megőrzése érdekében hajlamosabbá váltak a szabályok megszegésére a munkavállalók - derült ki az EY nemzetközi felméréséből.
Kedden is alulteljesítő volt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), a technikai kép alapján pedig szerdán sem várható érdemi fordulat az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
A daganatos betegek sugárterápiás kezelésének 40-45 százalékát a központi régióban végzik, egyharmadát az Uzsoki utcai Kórházban, amely most új, ötszázmillió forint értékű sugárterápiás berendezést kapott.
Az általános iskolákban nem teszik kötelezővé a szájmaszk viselését Olaszországban a koronavírus-járvány miatt, a felsőbb évfolyamokba járó diákoknak és a tanároknak azonban viselniük kell a maszkot az új oktatási járványprotokoll szerint, utóbbiak átlátszó maszkot kapnak.
A "Kárpát-medencei óvodafejlesztési programunk a magyar jövő megalapozásának egyik programja" - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a felvidéki Nagycétényben, ahol beszédet mondott a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében épített helyi magyar nyelvű óvoda és bölcsőde ünnepélyes átadóján.
A valóságban is működik a húsz százalékos hajtóanyag megtakarítást ígérő, különleges V alakú kísérleti repülőgép, a Flying-V, amelynek modelljét mérnökök, a TU Delft holland műszaki felsőoktatási intézmény kutatói és egy drónpilóta tesztelt egy németországi repülőtéren.
A nemzetközi hitelminősítő pénteken Londonban bejelentette, hogy a Raiffeisen Bank Zrt. elsőbbségi fedezetlen kötelezettségeinek besorolását az eddigi "Baa3"-ról a befektetésre ajánlott sávon belül egy fokozattal "Baa2"-re javította. Az osztályzat kilátása változatlanul stabil.
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül
Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül
Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról
Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.
Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek