AzÜzlet.hu - MTI

Madárinfluenza – Kötelező a zártan tartás

A madárinfluenza újbóli felbukkanása miatt az országos főállatorvos elrendelte a baromfik zárva tartását az ország teljes területén - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Költségvetés. Nagyobbat nőttek a bevételek, mint a kiadások

Az államháztartás központi alrendszerének hiánya tavaly 1219 milliárd forintot tett ki, ami 22,1 százalékkal haladja meg az éves előirányzatot, de 232,6 milliárd forinttal alacsonyabb az előző évinél -  derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) részletes jelentéséből.

A Városházára költözik a Budapest Galéria

A Városháza Gerlóczy utcai épületszárnyában kap helyet a Budapest Galéria, és az idén elkezdődik a Merlin Színház korábbi épületének felújítása - jelentette be a főpolgármester a kultúra napja alkalmából.

Szakértő: 70 grammnyi szén-dioxidot termel egy elektromos autó

Egy elektromos autó átlagosan kilométerenként 70 grammnyi szén-dioxidot termel - állítja Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem dékánja.

A Tesla értéke átlépte a 100 milliárd dollárt

A jelek szerint a befektetők bíznak az elektromos járművek jövőjében: a Tesla piaci tőkeértéke átlépte a 100 milliárd dollárt, az amerikai autógyárak közül elsőként.

Elítélték a korrupt rendőrt: 24 ezret bezsebelt – hat évet kapott

Jogerősen hat év börtönre ítéltek egy rendőrt zsarolás és korrupció miatt - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.

Méhészek: a kínai műméz bedöntheti a mezőgazdaságot

Méhészek nélkül össze fog dőlni a mezőgazdaság, ezért az Európai Uniónak tisztességes piaci feltételeket kell biztosítania nekik - közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke.

Azonnali átutalás márciustól – tízmilliós limittel

Március másodikán startol az azonnali fizetések rendszere. A Bankszövetség szerint valamennyi szereplő felkészült a bevezetésére, a tesztelések alapján sikeres indulással számolnak.

Életveszélyes hiba – Hatmillió autót hívnak vissza

A légzsákok esetleges meghibásodása miatt a Honda és a Toyota összesen több mint hatmillió autót hív vissza világszerte. A hiba eddig nyolc ember halálát okozhatta.

Brexit. Parlamenti kamarák vitája a kilépési törvénytervezetről

Módosításokkal hagyta jóvá a londoni parlament felső kamarája, a Lordok Háza a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodás törvénytervezetét. A módosításokat az alsóház várhatóan leszavazza majd. Ez a játszma többször is megismétlődhet.

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a főbb európai piacok

Emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.

Tovább csökken a gázolaj ára pénteken

Pénteken literenként bruttó 2 forinttal csökken a gázolaj ára. A benzin ára továbbra is változatlan marad.

Irán beismerte: orosz rakétákkal lőtték le az ukrán gépet

Irán beismerte, hogy két orosz gyártmányú légvédelmi rakétával lőtte le január 8-án az ukrán utasszállítót.

A szakszervezet szerint megalázó a BKV béremelési ajánlata

A BKV Zrt. nyolc százalékos béremelési ajánlatot terjesztett a munkavállalói oldal elé. A cégnél működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) szerint ez megalázóan kevés.

BÉT – Csökkenhet az eladói nyomás

Csökkenhet az eladói nyomás a Budapesti Értéktőzsdén szerdán az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Brexit – volt miniszter: nem lesz akadálymentes a kereskedelem az EU-val

Liam Fox volt brit külkereskedelmi miniszter szerint nem lesz lehetséges a teljesen akadálymentes kétoldalú kereskedelem az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után.

Búcsú Takács Ildikótól

A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) fájdalommal búcsúztatja első tiszteletbeli örökös tagját, a pénteken elhunyt Takács Ildikót.

Tőzsde – Veszteséges kezdés New Yorkban

A nemzetközi tőzsdei árfolyamokat követve indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden a főbb amerikai értékpapírpiacokon a hétfői ünnepi szünnapot követően. Pénteken nyereséggel, rekordon zártak az amerikai indexek.

Teniszlabda méretű gyémántot vásárolt a Louis Vuitton

A világ második legnagyobb valaha felfedezett nyers gyémántját mutatta be a Louis Vuitton a párizsi Vendome téri üzletében.

Varga: dollárkötvényeket vásárol vissza az állam

Magas kamatozású dollárkötvények visszavásárlását hirdette meg az adósságkezelő egymilliárd amerikai dollár értékben  - jelentette be Varga Mihály.

Friss

Hiába szárnyal a kiutazás, csődbement a legendás magyar utazási iroda

Ahogy a szakmában már csendben tartottak tőle, a magyar...

Igazi Amerika, karnyújtásnyira Manhattantől. Stílus és komforta Sonesta White Plains Downtownban

White Plains – a New York melletti csendes, jómódú...

Együttműködési megállapodást kötött az MKIK és a NAV

Együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a megállapodás célja a vállalkozások működési feltételeinek javítása és az üzleti környezet átláthatóságának erősítése

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Hírek

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,
HirdetésHirdetés