Tavaly romlott a német autókereskedők bevételarányos jövedelmezősége, elsősorban a dízeljárművek csökkenő népszerűsége és az új modellek típusengedélyének akadozó kiadása miatt.
Valamelyest csökkent az élelmiszer eredetű megbetegedések száma Európában az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) jelentése szerint. A legtöbb megbetegedést a nem megfelelően előkészített, tárolt hústermékek és tojásos ételek fogyasztása okozza.
Nem emelnek vádat Fülöp edinburghi herceg, a brit uralkodó férje ellen, aki a múlt hónapban meglehetősen súlyos autóbaleset részese volt. A történtek után Fülöp visszaadta a jogosítványát.
MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. néven folytatja tevékenységét a Takarék Csoport központi bankja, amelynek eddigi nevét (Takarékbank) a május 1-jével megalakuló és egy évvel később már országos lefedettségű, univerzális kereskedelmi bank viseli majd.
A Bulgartransgaz bolgár cég ideiglenesen felfüggesztette a Török Áramlat második szálának, Bulgárián át Szerbiáig tartó szakasza megépítéséhez szükséges berendezések és építési anyagok vásárlásával kapcsolatos közbeszerzési eljárást.
A Tesco Global Áruházak Zrt. idén két lépésben emeli dolgozói alapbérét, a legalacsonyabb keresetűek fizetése így januárban bruttó 197 ezer forintról 207 ezer forintra, szeptemberben pedig bruttó 215 ezer forintra nő.
Leállítja az Airbus a világ legnagyobb utasszállító gépe, az A380-as gyártását - jelentette be Tom Enders, az Airbus-csoport vezérigazgatója Tolouse-ban.
Hiezl Gábor, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. vezérigazgatója veszi át - meglévő pozíciója megtartása mellett - az NKM Áramszolgáltató Zrt. és NKM Földgázszolgáltató Zrt. vezérigazgatói feladatait is.
A lusakai turisztikai minisztérium azzal indokolja a vadászati programot, hogy a Luangwa Nemzeti Parkban túl sok a víziló és betegséget előznek meg vele.
Megkezdődött Pekingben a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalások újabb, kétnapos fordulója. A megbeszéléseket amerikai részről Robert Lighthizer kereskedelmi főképviselő és Steven Mnuchin pénzügyminiszter, kínai részről pedig Liu He miniszterelnök-helyettes vezeti.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,8 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 4,9 százalékkal nőtt 2018-ban az egy évvel korábbihoz képest.
A következő kamatdöntő ülést jövő hét kedden tartja a Magyar Nemzeti Bank, ahol az Equilor várakozása szerint 50 bázispontos kamatvágásról határozhatnak.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint
meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek