Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Az IMF szerint 3,1 százalékos lesz a magyar GDP-csökkenés
No menu items!

Az IMF szerint 3,1 százalékos lesz a magyar GDP-csökkenés

Az Európai Unióban a magyarországi bruttó hazai termék fog Málta után a legkevésbé csökkenni idén a járványvédelmi korlátozások miatt – áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2020-2021-es világgazdasági prognózisának előzetesében.

Világgazdasági növekedési prognózisában az IMF a tavalyi 4,9 százalékos növekedés után az idén a magyar GDP 3,1 százalékos csökkenésére számít, 2021-ben viszont ismét növekedésre, 4,2 százalékosra.

Az IMF tavaly őszi prognózisának november elején kiadott, felülvizsgált változatában még 3,3 százalékos GDP-növekedést jelzett előre Magyarországon 2020-ra és 2,9 százalékosat 2021-re. A tavalyi magyar GDP-növekedést az IMF őszi prognózisában még a tényleges 4,9 százaléknál kisebbre, 4,6 százalékra várta.

Az IMF mostani prognózisa szerint a máltai 2,8 százalékos várható csökkenés után az idén a magyar GDP zsugorodik a legkevésbé az Európai Unióban.

A szomszédos országok közül a horvátországi GDP 9,0 százalékkal csökken az idén az IMF mostani prognózisa szerint, a romániai pedig 5,0 százalékkal, a bolgár 4,0 százalékkal, a szlovén 8,0 százalékkal, a szlovák 6,2 százalékkal, az osztrák 7,0 százalékkal esik vissza. A lengyelországi GDP 4,6 százalékkal csökken az idén, a csehországi pedig 6,5 százalékkal.

Gita Gopinath, az IMF vezető közgazdásza. Fotó: Liu Jie/Hszinhua

A nagy uniós tagállamok közül a német GDP 7,0 százalékkal, a francia 7,2 százalékkal, a spanyol 8,0 százalékkal, az olasz pedig 9,1 százalékkal csökken 2020-ban az IMF előrejelzésében.

Az infláció Magyarországon a tavalyi 3,4 százalék után az idén 3,3 százalékos lesz az IMF prognózisa szerint, 2021-ben pedig 3,2 százalék várható.

Őszi prognózisában 3,4 százalékos inflációt jelzett 2020-ra az IMF, 2021-re pedig 3,3 százalékosat.

A munkanélküliségi ráta az IMF mostani előrejelzése szerint az idén 5,4 százalékra emelkedik a tavalyi 3,4 százalékról, 2021-ben pedig 4,0 százalékra mérséklődik.

Az IMF idei és 2021-es világgazdasági növekedési előrejelzésének (World Economic Outlook, WEO) részletes változatát májusban fogja publikálni.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
Hirdetés

Hírek

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás