Hirdetés
Hirdetés
Kezdőlap Hírek Az MTA-n kívül, de egyben marad a kutatóintézet-hálózat

Az MTA-n kívül, de egyben marad a kutatóintézet-hálózat

Egyben maradhat a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézet-hálózata, az MTA elnöke tudomásul veszi a kormány szándékát, hogy az akadémia szervezetén kívül kívánják azt működtetni. Ez is szerepel abban a közös szándéknyilatkozatban, amelyet Lovász László elnök és Palkovics László miniszter Budapesten írt alá.

Az MTA szerint az akadémia és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tárgyalódelegációja Lovász László elnök és Palkovics László miniszter vezetésével találkozott. A felek a következő hetekben dolgozzák ki a részleteket, az így születő javaslat az akadémia legfőbb döntéshozó testülete, a közgyűlés elé kerül.

A szándéknyilatkozatban szerint a tárgyaló felek megállapodtak abban, hogy az MTA kutatóintézet-hálózata 2020. január 1., az új struktúra kialakulása után egyben marad, az esetleges belső strukturális változtatásokról az új irányító testület dönt.

A létrehozandó testület(ek)be az MTA és a kormány paritásos alapon küld képviselőket a tudományos közösség többségi részvételének biztosítása mellett. Az irányító testület elnökét az MTA elnöke és a tudománypolitikáért felelős miniszter konszenzusos javaslata alapján a miniszterelnök nevezi ki.

Az MTA kutatóintézet-hálózat által használt, működtetett vagyon az MTA tulajdonában marad. Az érintett vagyon új konstrukcióban történő rendelkezésre bocsátásának jogcímét azonban meg kell határozni.

Az intézetek az MTA névjegyét (brandjét) használhatják, ha az MTA követelményeinek megfelelnek – áll a dokumentumban.

A felek kiemelték, hogy a kutatóintézet-hálózat világos, hosszú távú stratégia mentén – beleértve a finanszírozást is – működik. Az intézethálózat működtetését önálló jogi személy végzi, ennek jogi formáját a tárgyaló felek később egyeztetik.

“Az ITM minisztere biztosítja a 2019. január 1. és 2019. május 31. közötti időszakra az MTA kutatóintézet-hálózat működését szolgáló személyi és dologi forrásokat. A fenti elvek szerinti megállapodást követő időszakban az új irányítási rendszer életbe lépéséig az MTA kutatóintézet-hálózat finanszírozása legalább a 2019 évi színvonalon biztosított” – tartalmazza a szándéknyilatkozat.

Mint írták, a kormány célja a kutatási források jövőbeli növelése. /MTI/

Friss

Elektromos autókat kapnak a kórházak

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) 249 elektromos autót vásárolt a kórházak számára, és folyamatban van a működtetésükhöz szükséges töltőhálózat fejlesztése is - közölte a központ főigazgatója.

Fürjes és Vitézy a kerékbilincs ellen

A Miniszterelnökség államtitkára szót emelt a kerékbilincs újbóli alkalmazása ellen. Mint ismeretes a fővárosi közgyűlés február 26-án tárgyal a kerékbilincs budapesti alkalmazásáról, amelyet a 2020-as fővárosi költségvetésben javasol.

Építőipari kilátások. A cégek fékezésre számítanak

Idén 5-7 százalékos növekedésre számítanak az építőipari vállalkozások a tavalyi 21,7 százalékos emelkedés után - derült ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által készített felmérésből.

Szakértő: helyesen járt el a Ryanair pilótája

A lehetőségekhez mérten helyesen járt el a Ryanair pilótája azzal, hogy a túlsúly csökkentése érdekében az üzemanyag elfüstölése mellett döntött - mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró.

Hírek

Szakértő: helyesen járt el a Ryanair pilótája

A lehetőségekhez mérten helyesen járt el a Ryanair pilótája azzal, hogy a túlsúly csökkentése érdekében az üzemanyag elfüstölése mellett döntött - mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró.

A neandervölgyiek is virággal temettek

Egy Irakban feltárt neandervölgyi temetkezési hely leletei arra utalnak, hogy a 70 ezer évvel ezelőtt ott élő neandervölgyi emberek szertartással búcsúztatták halottjaikat.

Pénteken tovább drágul a benzin

Literenként bruttó 2 forinttal emelkedik a benzin ára pénteken. A gázolaj ára változatlan marad.

Műtrágyával csalták az áfát – húsz évet kaphatnak

Külföldről beszerzett műtrágyával "ügyeskedett" egy tizenhat tagú bűnbanda, több mint egymilliárd forintos kárt okozva a költségvetésnek. A csalók húsz év börtönt is kaphatnak.

A kormányhivatal vizsgálja a veszteglő Ryanair ügyét

Haladéktalanul kivizsgálja a kormányhivatal a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren kedden órákon át veszteglő légi járat ügyét.

Órákat vesztegelt a ferihegyi kifutón egy Ryanair-gép

Azonnali vizsgálatot kért a Ryanair vezetőségétől a Budapestről a Kanári-szigetekre induló kedd reggeli járattal történtek miatt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő.

Unokázós csalókat fogtak el a rendőrök

Unokázós csalásokra specializálódó, Angliából irányított bűnszervezet tagjait fogták el az éjjel három településen - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Koronavírus – Karanténban az óceánjáróról hazatért két magyar

Karanténba kerül az óceánjáró hajóról hazatért két magyar állampolgár - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Restaurálása után kiderült: ez egy Rembrandt-festmény

A modern technológiának és művészettörténészek nyomozásának köszönhetően Rembrandt festményeként azonosították az Egyesült Államokban azt a majd 400 éves műalkotást, amelyről sokáig úgy vélték, hogy a holland festőművész műhelyében dolgozó ismeretlen művész munkája.

Észak-Korea. Dollár százezreket költ lovakra Kim Dzsongun

Észak-Korea tucatnyi telivér lovat importált tavaly Oroszországból csaknem 80 ezer dollár értékben - jelentette orosz vámadatokra hivatkozva a Reuters hírügynökség.

Előbb kezdődik az idei pollenszezon

Az enyhe időjárás miatt korábban kezdődik a pollenszezon, az allergia mértékétől és az előző évek tapasztalataitól függően már érdemes szedni a gyógyszereket - mondta Nékám Kristóf allergológus.

Okospelenkát fejlesztettek ki amerikai kutatók

Nedvességet érzékelő okospelenkát fejlesztettek ki a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói, akik szerint a találmány a kisbabák és az idősek gondozását is megkönnyítheti.

Gazdaság

Hitelfelvétel – itt az online jövedelemigazolás

Az interneten is lehet igényelni a banki hitelfelvételhez elengedhetetlen adóhivatali keresetigazolást - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Sok az egyszereplős közbeszerzés

Az informatika és az egészségügyi beszerzések területén az egyszereplős közbeszerzések száma és aránya nagyon magas. Ezt a kormány olyan intézményi változtatásokkal igyekszik kezelni, amelyeknek már idén lehetnek eredményei - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

“Farkasszemet néztem a halállal” – A profit mindenek felett?

A tradicionális légitársaságok nagyrészt törölték járataikat a múlt héti, Európán végigsöprő orkán miatt. A fapados gépek többsége azonban felszállt. Fontosabb a profit, mint az utasok biztonsága?

Az OTP eladta szlovák leánybankját

Nem tudott elég nagy részesedést szerezni Szlovákiában, ezért az OTP Bank eladja az OTP Banka Slovensko a.s.-ban fennálló 99,44 százalékos részesedését a KBC Banknak.

Ukrajna. A GDP negyede a szürkegazdaságé

Az ukrán bruttó hazai össztermék (GDP) csaknem negyedét adja a szürkegazdaság - derült ki abból a kutatási anyagból, amelyet a Ernst and Young vállalat végzett el a Mastercard támogatásával az ukrán gazdasági minisztériummal, a jegybankkal és a statisztikai hivatallal együttműködésben.

Vagyonosodtak a háztartások

Tavaly 11,7 százalékkal, mintegy 5341 milliárd forinttal nőtt a háztatások nettó pénzügyi vagyona és az év végén elérte az 50 932 milliárd forintot - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adataiból.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom