Kezdőlap Cégvilág Beszerzésimenedzser-index: enyhe csökkenés januárban
No menu items!

Beszerzésimenedzser-index: enyhe csökkenés januárban

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított januári értéke 54,0 pont volt a decemberi 54,3 pont után – közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).

Tavaly a trend végig kedvező képet mutatott, és ez folytatódik 2019 elején is. Az ütem enyhén lassult, de az év végi értékekhez közel áll. A 2019 januári index a hatodik legmagasabb januári érték 1995 óta.

A január átlag alatti hónap volt a korábbi években – az 1995 óta mért hosszú távú átlag értéke 52,6, a januároké pedig 52,3. Az elmúlt három évben a januári átlag magasabb volt (55,8), leginkább az elmúlt év értékének köszönhetően, de az idei érték így is átlag feletti januári értéknek tekinthető 1995 óta.

A felmérésben vizsgált részindexek többsége nőtt decemberhez képest, a változások mértéke két esetben haladta meg a 4 százalékpontot.

A foglalkoztatottsági index értéke 50,0 pont fölött maradt ebben a hónapban. A 2018-as év értékei minden hónapban növekedést mutattak májusig, majd rövid csökkenés jött, ami 2018 júliusban ért véget.

A termelési mennyiség indexe a decemberi értékhez képest nőtt, 50,0 pont felett maradt, ami a termelt mennyiség emelkedését jelzi az előző hónappal összevetve. A mostani érték átlagos, 1995 óta kilencszer volt magasabb az index értéke januárban.

Az új rendelések indexe erősödött és 50,0 pont felett maradva jelzi, hogy az új rendelések állománya ismét magasabb lett az előző hónaphoz viszonyítva. A mostani érték átlag felettinek tekinthető 1995 óta, eddig hét alkalommal mértek magasabb januári értékeket a korábbi években.

A beszerzési áraknál az index értéke magasabb lett és 50,0 pont felett maradva további árnövekedést jelez. Ezzel a beszerzési árak nyolc hónap csökkenés után a szezonális kiigazításnak köszönhetően harmincharmadik hónapja lesznek magasabbak. A mostani ütem 1995 óta vizsgálva a tizennegyedik legnagyobb januári.

A késztermékkészletek szintje januárban magasabb lett az előző hónaphoz képest, de ennek üteme nem túl erős. A korábbi januári értékeket nézve az idei így is átlag felettinek mondható, és a hatodik legnagyobb 1995 óta. Az index 2016-ban öt alkalommal jelzett bővülést, míg 2017-ben kilenc bővülő hónapot mértek, 2018-ban pedig hatot.

Az adatok szerint a külpiaci mutatók közül az importindex értéke nőtt decemberhez képest, és továbbra is 50,0 pont fölött maradt. A szezonális kiigazításnak köszönhetően negyvenhárom hónapja folyamatosan jelzi az import mennyiségének növekedését az előző hónaphoz képest. Az exportindex esetében hasonló folyamatról lehet beszélni, az index értéke ez esetben emelkedett az előző hónaphoz képest, és 50,0 pont fölött maradva jelzi az export mennyiségének enyhébb ütemű bővülését. Az elmúlt négy év 2014 december és 2015 július kivételével növekedést hozott – ismertette az eredményeket az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás