Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Bizonytalanul indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Bizonytalanul indulhat a kereskedés

Bizonytalanul indulhat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), mivel Európában negatív nyitásra számít az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.

Varga Zoltán közölte: borongós a hangulat a hazai részvénypiacon, ahol szerdán folytatódott a negatív korrekció, a BUX index grafikonján 51 ezer, majd 50 ezer pontnál húzódnak fontosabb támaszok.

Az elemző szerint a vezető részvények közül az OTP-nél 17 ezer forintnál húzódik meghatározó támasz, erre érdemes figyelni a következő napokban. A Richter árfolyama is lefelé korrigál, fontos támasz 8800 forintnál található.

Hozzátette, a Mol árfolyama továbbra is a 2350-2450 forintos szintek között mozoghat. A Magyar Telekom jegyzésében nincs változás, 430 forintnál található meghatározó szint.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt.

A Mol 6 forinttal, 0,25 százalékkal 2406 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 365 forinttal, 2,07 százalékkal 17 235 forintra csökkent, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,92 százalékkal 430,50 forintra esett, forgalma 299,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,89 százalékkal 8900 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás