Kezdőlap Cégvilág BÉT - Csengetett, prémium kategóriás az AutoWallis
No menu items!

BÉT – Csengetett, prémium kategóriás az AutoWallis

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek az AutoWallis Nyrt. részvényeivel. A vállalat új részvényeit februárban vezették be a tőzsdére.

A tőzsde autós vállalata tavasz óta szerepel a BUX és BUMIX indexekben, valamint az FTSE egyes indexeiben is.

Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója elmondta, hogy a tőzsde számára is fontos mérföldkő az AutoWallis kategóriaváltása. Egyre több tőkeerős magyar nagyvállalat választja a tőzsdét növekedési platformként, ami így egyre nagyobb mértékben hozzá tud járulni a magyar cégek regionális terjeszkedéséhez, versenyképességének növekedéséhez – tette hozzá.

Müllner Zsolt, a vállalat elnöke a BÉT-en rendezett ünnepélyes kereskedésindító csengetési ceremónián jelentős eredménynek nevezte, hogy az AutoWallis új részvényeinek februári bevezetését követően a társaság nem csak méretét tekintve tartozik a tőzsde vezető vállalatai közé, hanem most már a kategóriát és indexeket tekintve is. A részvényeik mindössze két hónapon belül bekerültek a BUX és BUMIX indexekbe, és mostantól a prémium kategóriába is. Hozzátette: ezzel tőkepiaci terveik megvalósításának induló szakasza zárult le. A vállalat májusban meghirdetett stratégiájában azzal számol, hogy 2029-re a kelet-közép-európai régió meghatározó mobilitási szolgáltatójává válik.

Legutóbb februárban csengetett, most ismét megkongathatta a harangot az AutoWallis. Kép: bet.hu

Az AutoWallis robusztus növekedést tervez a BÉT-en: 2024-re a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint akvizíciók nélkül a tavalyi 65,5 milliárd forintos árbevételének több mint kétszeresére számít, így az 142 milliárd forint lehet, míg akvizíciókkal szinte megháromszorozza, 187 milliárd forinttal kalkulál. Mindez a pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményt ennél is nagyobb ütemben növelheti: organikus növekedéssel az EBITDA közel a négyszeresére, 7,9 milliárd forintra, míg akvizíciókkal négy és félszeresére, 9,5 milliárd forintra ugorhat. A társaság stabil eredménytermelő képessége megfelelő alapot jelent az osztalékfizetéshez, amit a vállalat akvizíciós és növekedési terveihez fognak igazítani. A vállalat közölte: a működési eredmény egy részének visszaforgatása mellett kötvénykibocsátásra, valamint tőkebevonásra is épít, amelyben az intézményi befektetőkre is számít.

Az AutoWallis csoport a régió 14 országában (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Bulgária, Horvátország, Koszovó, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Macedónia, Magyarország, Montenegró) gépjármű- és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid- és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel van jelen. A csoport tagjai közé tartozik a Wallis Automotive Europe, a Wallis Motor Pest, a Wallis Motor Duna, valamint a Wallis Autókölcsönző. A csoport által képviselt márkák közé tartoznak a BMW személyautók és motorkerékpárok, a MINI, az Isuzu, a Jaguar, a Land Rover, a Maserati, a Ssangyong, a Saab alkatrészek utánpótlása és a Sixt rent-a-car.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

Merülj alá a múltba – kétezer éves titkot rejt Antalya partja

 Antalya partvidéke sokféle merülési lehetőséget kínál: Kaş térségét a világ tíz legjobb búvárhelye között tartják számon, de Bodrum, Fethiye és Çanakkale is egyedülálló víz alatti élményeket ígér. 

Ökofalvak és életmódváltók találkozója Magyarországon

Egyre többen érzik úgy, hogy számukra a városi lét már nem fenntartható, és valami egészen másra van szükségük, majd tanyát vesznek, megpróbálnak természetközeli, önellátó életmódot kialakítani.

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent
Hirdetés

Hírek

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.