Kezdőlap Tőzsde BÉT - Csökkenéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Csökkenéssel indulhat a kereskedés

Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés, az elmúlt napokban látott felpattanás után kisebb csökkenés jöhet nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán

Varga Zoltán kifejtette, az OTP árfolyama megközelítette a 10 000 forintos szintet, ami komoly ellenállást jelent, míg támasz 9330, majd 9000 forintnál található.

A Mol árfolyama a szerdai kereskedésben korrigálni kezdett, miután a Standard&Poor’s rontott a vállalat hitelbesorolási kilátásán. Fontos támaszok 1900 és 1800 forintnál húzódnak a grafikonján, míg 2000 forintnál ellenállás.

A Richter jegyzése 6000 forintnál akadt el, innen negatív korrekció indult, támasz 5800 forint közelében található. A Magyar Telekom jegyzése fontos ellenállási szinthez ért 360 forintnál, amennyiben sikerülne áttörni a későbbiekben, 380 forintig nyílhat meg a tér – jelezte a szakértő.

A CIB elemzése szerint nyugodtabb kereskedés volt a globális piacokon szerdán, de jöhetnek még rossz periódusok. A gazdaságpolitika nagyjából megtette, amit tudott, a következő hetekben a fókusz a járvány lefutásán és a makrogazdasági adatokon lesz – fogalmaznak a kommentárban.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 75,89 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 32 690,45 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt.

A Mol 92 forinttal, 4,60 százalékkal 1908 forintra gyengült, 3,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 280 forinttal, 2,99 százalékkal 9660 forintra erősödtek, forgalmuk 11,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,41 százalékkal 360 forintra nőtt, forgalma 519,4 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 70 forinttal, 1,21 százalékkal 5865 forintra emelkedett, forgalmuk 3 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Első otthon – Tízezrek juthatnak kedvezményes lakáshitelhez

Tízezrek juthatnak kedvezményes lakáshitelhez az első otthonuk megvásárlásához; a...

A strandokra is beköltözik a mozi

Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

Vízpótlás a Tarpai-erdőben

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás komoly kihívás elé állítja az erdészeket is. Ennek egyik alappillére a lecsökkent talajvízszint pótlása. 
Hirdetés

Hírek

A strandokra is beköltözik a mozi

Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

Vízpótlás a Tarpai-erdőben

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás komoly kihívás elé állítja az erdészeket is. Ennek egyik alappillére a lecsökkent talajvízszint pótlása. 

Befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Devizahiteles döntés: az MBH Bank is állást foglalt

Az alábbiakban küldjük az MBH Bank állásfoglalását

Már 5 milliárd forint értékben igényeltek kamatmentes forgóeszközhitelt a vállalkozások

Jelentős az érdeklődés a KKV Technológia Plusz Hitelprogramon belül elindított, keddtől elérhető kamatmentes forgóeszközhitelre, az első nap 5 milliárd forint értékben nyújtottak be igényt a hazai mikro- és kisvállalkozások.

Nagy siker a magyar-amerikai gazdasági együttműködés

A jelenlegi, igen kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére is óriási siker a magyar-amerikai gazdasági és beruházási együttműködés, amelyet az is nagyban segít, hogy új aranykor köszöntött be a két ország kapcsolataiban.

Májusban a bruttó átlagkereset 702 800 forint volt, 7,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

2025. májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 702 800 forint, a nettó átlagkereset 483 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 7,8, a nettó átlagkereset 7,7, a reálkereset pedig 3,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 4,4 százalékos növekedése mellett.

Teljes készpénzmentesség jön a Forma-1 magyar futamán

A magyar alapítású Festipay biztosítja a készpénzmentes fizetést a Hungaroringen megrendezendő 40. Formula–1-es Magyar Nagydíjon. A cég a vendéglátó egységek teljes területén több száz érintésmentes terminált üzemeltet, ahol bankkártyával, mobiltelefonnal vagy Festipay kártyával lehet fizetni. A rendszer már Bahreinben is sikerrel debütált.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.