Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Csökkenéssel nyithat a tőzsde a szakértők szerint
No menu items!

BÉT – Csökkenéssel nyithat a tőzsde a szakértők szerint

Enyhe csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.

Kocsis Márió

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: az ázsiai piacok vegyes képet mutatnak, érdemi visszapattanásra nem számít kedden, az előző napi eladási hullám után.

A befektetők az amerikai-kínai kereskedelmi háborúval kapcsolatos fejleményekre figyelnek, a nemzetközi hangulat lesz irányadó a nap folyamán – tette hozzá.

Bosnyák Zsolt

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője azt írta, hogy enyhe csökkenéssel nyithat a budapesti piac. A vezető részvények közül kiemelte: az OTP hetek óta tartó lejtmenete véget érhet, a Magyar Telekom árfolyamában a szerdai gyorsjelentésig nem vár jelentősebb mozgást.

A Mol részvények 200 napos mozgóátlaga 3077 forintnál található, amelyről pozitív korrekció következhet. A Richtert tartja az 5600 forintnál elhelyezkedő támasza, így nagyobb eséllyel emelkedhet – írta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 228,01 pontos, 0,55 százalékos csökkenéssel, 41 547,35 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt. A Mol 46 forinttal, 1,44 százalékkal 3150 forintra csökkent, 4,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,16 százalékkal 12 550 forintra esett, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5,50 forinttal, 1,19 százalékkal 457 forintra gyengült, forgalma 122,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,18 százalékkal 5695 forintra erősödött, a részvények forgalma 842,1 millió forintot ért el.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Manchesterben terjeszkedik tovább az a&o Hostels

A társaság megvásárolta a belvárosban, a Deansgate és a Piccadilly negyedek között elhelyezkedő, egymással szomszédos ibis és Novotel szállodákat, amelyeket a jövőben hostel-hotel hibridként üzemeltetnek majd.

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine – Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van. 

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás