Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Csökkenéssel zárt a BUX
No menu items!

BÉT – Csökkenéssel zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,85 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 42 014,16 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 15,7 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.

Kocsis Márió

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi piacokon pozitív hangulatban telt a kereskedés. Az egyik fő indikátor a Fed szerdai kamatdöntésére való felkészülés volt, illetve egyedi vállalati hírek is támogatták például az autószektor papírjait, melyek az európai részvénypiacokat húzták. Az amerikai piacok alapvetően emelkedéssel várják a Fed szerdai kamatdöntését.

A magyar piacot a nemzetközi hangulattal szemben “megpihenés” jellemezte. A BUX a nap nagy részében pozitív tartományban tartózkodott, ám a nap végére kifulladt a lendület, s miután hétfőn globális szinten is felülteljesítő volt, kedden mérsékelt csökkenéssel zárta a napot.

Az elemző a vezető papírok közül kiemelte az OTP-t, amely azt követően, hogy napok óta folyamatosan napi csúcsokat döntött, kicsit megpihent, és 0,2 százalékos csökkenéssel zárt. A Richtert, amely a jelentősebb ellenállási szintnek számító 200 napos mozgóátlag fölött indította a napot, ismét “megütötték”, és 1 százaléknál nagyobb csökkenéssel zárt.

A Mol 6 forinttal, 0,18 százalékkal 3350 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,23 százalékkal 12 800 forintra csökkent, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5,50 forinttal, 1,17 százalékkal 464,50 forintra esett, forgalma 456,7 millió forint volt. A Richter-papírok 65 forinttal, 1,21 százalékkal 5305 forintra gyengültek, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4285,91 ponton zárt kedden, ez 114,65 pontos, 2,75 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

újabb negyedéves csúcs a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A magyar légiközlekedés erősödése továbbra is hozzájárul gazdaságunk növekedéséhez - mutatott rá közösségi oldalán szerdán megjelent bejegyzésében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

Egy wellness-szállóban a NAV leengedte a medence vizét

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak kellett leengedni annak a wellness-szállónak a medencéjét, amely a kormányhivatal ellenőrzésén feltárt problémákat a felszólítás ellenére sem szüntette meg.

Emelkedő esetszám a galandféreg-fertőzéssel kapcsolatban

Magyarországon is mind gyakrabban fordul elő egy állatról emberre terjedő, galandféreg okozta betegség, az echinococcosis
Hirdetés

Hírek

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”

Kína 84%-os vámokat jelent be az amerikai árukra a Trumppal való leszámolás során. Európa is visszavág

Kína szerdán 84 százalékos megtorló vámokat vezetett be az...
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...