Kezdőlap Tőzsde BÉT - Elemzők: enyhe emelkedés és oldalazás várható
No menu items!

BÉT – Elemzők: enyhe emelkedés és oldalazás várható

Enyhe emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde kedden, piacbefolyásoló hírek hiányában a nap folyamán leginkább oldalazás várható az elemzők szerint.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában úgy fogalmazott, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés kedden a BÉT-en miután a nemzetközi befektetői hangulat pozitív, az ázsiai részvényindexek többsége pedig emelkedéssel zárt kedd reggel.

A magyarországi vezető részvények közül az OTP a 13 000 forintos szintig korrigált vissza csütörtökön, amennyiben sikerül felette maradnia, pozitív irányú mozgás indulhat a 13 250 forintnál beállított, történelmi maximum felé – emelte ki az elemző.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek elmondta, hogy miután várható az olaj árának emelkedése, elsősorban az olajipari részvények drágulására számít, ami Magyarországon a Mol-t érintheti.

Összességében a BÉT-en oldalazás jellemezheti a kereskedést, miután kedden fontos makrogazdasági adatok megjelenése nem várható – mutatott rá utalva arra, hogy az elmúlt napokban is hírszegénység volt az ünnep miatt. Amerikából érkeznek gyorsjelentések, de ezek hatása a magyarországi kereskedésre igen csekély – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 194,40 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel, 42 810,11 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt.

A Mol 24 forinttal, 0,73 százalékkal 3310 forintra erősödött, 631,0 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,91 százalékkal 13 000 forintra csökkent, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,65 százalékkal 463 forintra nőtt, forgalma 167,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,64 százalékkal 5700 forintra esett, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

Újból szükség van az ország összefogására Sági Dominik megmentésért

A kisfiú egy ritka, halálos lefolyású genetikai betegségben, gyermekkori...

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.
Hirdetés

Hírek

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás