Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedés jöhet nyitásban
No menu items!

BÉT – Emelkedés jöhet nyitásban

A csütörtöki negatív korrekciót követően hétfőn pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), mert a hazai részvénypiac kimaradt a pénteki mozgásból, amikor nagyrészt felfelé tartottak a részvényindexek – közölte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Varga Zoltán kiemelte: a vezető részvények közül továbbra is érdemes figyelni az OTP mozgására, 18 ezer forintnál húzódik egy fontos ellenállási szint, amelynek áttörése esetén folytatódhat az emelkedés. A Mol kissé lemaradó, visszaesett a korábbi kitörési szint alá, támasz 2300 forintnál, míg ellenállás 2450 forint közelében található.

A Richter átlépte a 9 ezer forintos szintet, a következő meghatározó akadály 9320 forintnál húzódik. A Magyar Telekom továbbra is a 430 forintos támaszt tesztelgeti, míg ellenállás 436 forintnál van – jelezte a szakértő.

Kitért arra is, hogy 50 milliárd forint hitelt vett fel az Opus, a szombati bejelentés szerint az E.on. Tiszántúli Áramhálózati Zrt. feletti 100 százalékos befolyást biztosító részvények megvásárlását finanszírozzák a hitelből.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 592,32 pontos, 1,13 százalékos csökkenéssel, 51 696,55 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 14,9 milliárd forint volt.

A Mol 46 forinttal, 1,91 százalékkal 2362 forintra csökkent, 2,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 260 forinttal, 1,44 százalékkal 17 740 forintra esett, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,69 százalékkal 431 forintra gyengült, forgalma 73,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,06 százalékkal 9070 forintra csökkent, a részvények forgalma 4,5 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Rossz állapotú BKV-buszokon utazunk? Százból hatvan BKV-busz állapota kritikus

Latorcai Csaba arra kérte a fővárosiakat, hogy a [email protected] címre küldjenek fényképeket - rendszámmal együtt - , ha úgy ítélik meg, hogy nem alkalmas biztonságos utazásra az a busz, amellyel közlekednek.

A Shell Hungary új igazgatósági elnöke Marik Gyula

Marik Gyula Istenesné Solti Andreát váltja, aki több mint 32 év után távozik az energiavállalattól.

NAV: újabb adategyeztetési kampányt indul

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn újabb adategyeztetési kampányt indít az online számlaadatok és az áfabevallások eltéréseinek tisztázására. Ezúttal azokat szólítja meg a hivatal, akik nullás bevallást adtak be annak ellenére, hogy online számlaadataik szerint 2025 júliusában volt forgalmuk.

Budapesten és a nyugat-magyarországi vármegyékben pörögtek rá legjobban az Otthon Start lakáshitelre

Budapesten és a nyugat-magyarországi vármegyékben pörögtek rá legjobban az igénylők az Otthon Start lakáshitelre az internetes keresések alapján, a keleti és az északi vármegyékben kisebb az érdeklődés. A nyári hónapokban is sok volt az érdeklődő, de a többség a program indulásakor keresett rá a programra. A Bank360 az Otthon Start lakáshitellel kapcsolatos internetes kereséseket vette górcső alá.
Hirdetés

Hírek

Rossz állapotú BKV-buszokon utazunk? Százból hatvan BKV-busz állapota kritikus

Latorcai Csaba arra kérte a fővárosiakat, hogy a [email protected] címre küldjenek fényképeket - rendszámmal együtt - , ha úgy ítélik meg, hogy nem alkalmas biztonságos utazásra az a busz, amellyel közlekednek.

A Shell Hungary új igazgatósági elnöke Marik Gyula

Marik Gyula Istenesné Solti Andreát váltja, aki több mint 32 év után távozik az energiavállalattól.

Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a NAV

Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amikor Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei revizorai kiutalások felülvizsgálatakor felfigyeltek egy gyanúsan gyakran előforduló számlaszámra, amelyre több, egymástól független személy is kérte az általa visszaigényelt összegek átutalását.

A MÁV-csoport készül az M1-esen hétfőn életbe lépő jelentős korlátozásokra

A MÁV-csoport készül arra, hogy az M1-es autópálya bővítése miatt hétfőtől jelentősen korlátozzák a sztráda forgalmát, dugókra és hosszabb menetidőre lehet számítani.

Szünetelhetnek a Magyar Telekom szolgáltatásai a napokban több helyen

Hálózati korszerűsítés miatt a héten időszakosan több településen és fővárosi kerületben is szünetelhetnek a Magyar Telekom Nyrt. szolgáltatásai. A társaság a honlapján közölt felsorolásban jelezte: a munkák miatt az otthoni internet, tv- és telefonszolgáltatásban is lehet kiesés, akár több órán át is.

Európai Mobilitási Hét – Keddtől egy héten át díjmentes kerékpárszállítással is várják az utasokat

A MÁV-csoport idén is csatlakozik az Európai Mobilitási Hét programjához: keddtől egy héten át díjmentes kerékpárszállítással, kedvezményes autómentes napijeggyel, a hétvégén pedig színes fővárosi programokkal várják az utasokat.

Indul a Vadászkürt Expressz!

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 2025. szeptember 27-én, szombaton ismét megrendezi...

Ismét megmozgatta a közösségeket a hungarikum pályázat

Továbbra is töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, a felhívás idei 650 millió forintos keretéből 257 kérelem részesül támogatásba
Hirdetés

Gazdaság

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...