Kezdőlap Tőzsde BÉT - Enyhe emelkedés várható
No menu items!

BÉT – Enyhe emelkedés várható

A kedvező nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn – közölte az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője.

Józsa Bence elmondta, folytatódhat a pénteki – háromnapos csökkenést követő – pozitív korrekció.

bux Józsa Bence - Equilor

A vezető részvények közül az OTP a korábbi kitörési szint közelében fordult, most szabad az út 18 ezer forintig, ahol viszont erős ellenállás húzódik – jegyezte meg Józsa Bence. Felhívta a figyelmet arra, hogy a JPMorgan 20 ezer forintól 23 ezer forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó 12 hónapos célárfolyamát; az ajánlás változatlanul felülsúlyozás.

Az elemző rámutatott: a Mol jegyzése továbbra is oldalazó mozgást végez, az olajipari vállalat papírjának a 2400 forintos szintet kellene áttörnie az emelkedéshez.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 428,29 pontos, 0,85 százalékos emelkedéssel, 51 068,80 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt.

A Mol 26 forinttal, 1,10 százalékkal 2398 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 360 forinttal, 2,10 százalékkal 17 475 forintra nőtt, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,81 százalékkal 435 forintra emelkedett, forgalma 73,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 1,42 százalékkal 8660 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás