Kezdőlap Tőzsde BÉT - Folytatódhat a pozitív korrekció
No menu items!

BÉT – Folytatódhat a pozitív korrekció

A Budapesti Értéktőzsde kereskedésében pénteken iránykeresés mellett folytatódhat a pozitív korrekció, az OTP vártnál jobb eredménye vételi erőt jelenthet elemzők szerint.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, a Budapesti Értéktőzsdén iránykeresés várható, kedvező lehet a BUX-index alakulására, hogy az OTP második negyedévi teljesítménye a várakozásokat meghaladta, így a bankpapírban reggel vételi erő jelenhet meg.

Kiemelte, az amerikai piac csütörtökön a nap végére komoly emelkedést tudott felmutatni, míg az ázsiai piacok összességében vegyes képet mutatnak, nagyrészük mérsékelten emelkedik, a kínai indexek viszont negatív tartományban tartózkodnak a kereskedelmi háború keltette félelmek miatt.

Az európai és az amerikai határidős indexek kisebb negatív nyitást vetítenek előre, a csütörtöki emelkedés után péntek reggel kisebb korrekció következhet a nemzetközi tőzsdéken – tette hozzá.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint folytatódhat a pozitív korrekció a Budapesti Értéktőzsdén. A kedvezőnek mondható nemzetközi befektetői hangulat mellett a vártnál jobb OTP-jelentés is segítheti az emelkedést péntek délelőtt. A bankpapír árfolyamában 12 500 forintnál található egy fontos ellenállási szint, amelyet át is törhet.

A Mol árfolyama sikeresen tartotta magát a 2920-2950 forintos tartományban, de egyelőre nem mutat érdemi erőt, erre csak a 3000 forintos szint szignifikáns áttörése esetén kerülhet sor, akkor 3100 forintig is emelkedhet a következő napokban. A Richter árfolyama letörte az 5000 forintos támaszt, a következő érdemleges támasz-zóna 4920-4940 forint között húzódik. A Magyar Telekom technikai képe ismét pozitív, miután a szerda esti jelentést kedvezően fogadták a befektetők, sikerült ismét a 425 forintos szint fölé kerülnie, így folytatódhat az emelkedés a távközlési vállalat árfolyamában.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 105,86 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 40 389,38 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 6 forinttal, 0,20 százalékkal 2982 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,57 százalékkal 12 330 forintra nőtt, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,67 százalékkal 427 forintra emelkedett, forgalma 95,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 32 forinttal, 0,64 százalékkal 4966 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak...

Hét új város, csúcsra járatott ülőhelykínálat. A indul Budapest Airport téli menetrendje.  

Minden eddiginél nagyobb ülőhely kapacitással vág neki az október...

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő