Kezdőlap Tőzsde BÉT - Folytatódhat az emelkedés
No menu items!

BÉT – Folytatódhat az emelkedés

Folytatódhat a pozitív korrekció csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Török Lajos kifejtette, hogy a kedvező nemzetközi befektetői hangulat mellett a magyar piacon is emelkedhetnek az árfolyamok. A vezető részvények közül az OTP grafikonján 15 000 forintnál húzódik a következő fontos ellenállási szint. A Mol mozgása továbbra is bizonytalan, a 2600 forintos szintre érdemes figyelni a következő napokban is, amely ismét támaszt jelent, de még nem biztos, hogy sikerül felette maradni.

A Richter jegyzése a pénteki negyedéves jelentés előtt a 6500-6600 forintos szintek között mozog, míg a Magyar Telekom a 450 forintos támaszt teszteli, amelynek szignifikáns letörése esetén folytatódhat a csökkenés – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 155,21 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 44 020,03 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 15,1 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak az OTP árfolyama emelkedett az előző napi záráshoz képest.

A Mol ára nem változott, 2618 forintot ért, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 150 forinttal, 1,03 százalékkal 14 720 forintra erősödtek, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom ára 2 forinttal, 0,44 százalékkal 450 forintra csökkent, forgalma 268,5 millió forint volt.

A Richter-papírok 5 forinttal, 0,08 százalékkal 6585 forintra gyengültek, forgalmuk 2,9 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás