Kezdőlap Tőzsde BÉT - Január: közel 1500 ponttal emelkedett a BUX
No menu items!

BÉT – Január: közel 1500 ponttal emelkedett a BUX

Januárban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 3,5 százalékkal, a december végi 42 048 pontról 43 502 pontra emelkedett.

A tőzsde közölte: a részvénypiac összforgalma 245 milliárd forint volt az év első hónapjában, ami napi 12,2 milliárdnak felel meg.

A BÉT szerint a növekedés motorja januárban a Richter volt, a gyógyszeripari vállalat papírja ugyanis 11,9 százalékkal drágult, s a forgalom 24,9 százalékát adta, ami a második legmagasabbnak számít.

A legforgalmasabb részvény januárban is az OTP volt, a bankpapír ugyanakkor hosszabb idő óta először adta a forgalom kevesebb mint felét, 45 százalékot.

A Mol a forgalom 18,2 százalékát tudhatta magáénak, a Telekomot pedig megelőzte a Masterplast 3,9 százalékos részesedéssel.

A járvány ugyan még tombol, de megkezdődött a tömeges oltás, így a befektetők a járvány közeli visszahúzódására, ezt követően pedig heves gazdasági fellendülésre számítanak.

A piacokat továbbra is fűti a jegybankok laza monetáris politikája és eszközvásárlási programjai, és úgy tűnik, immár a kisbefektetők érdeklődése is megnőtt, ők is erős keresletet generálnak a piacon – összegezte a BÉT.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Akár 4,5 milliós anyagi segítség a mikrovállalkozóvá váláshoz

Amit már sokan, nagyon régóta vártak bekövetkezett: a Magyar...

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

A magyaroknak sem kell bajlódni: itt az új uniós digitális ügyintézés

Magyarországról is biztosított lesz a teljes mértékben digitális uniós közigazgatási ügyintézés, az elektronikus azonosítás és a digitális aláírás az Evrotrust eID egységes azonosítási rendszerének köszönhetően, amely már átment az uniós tagállamok értékelésén. A rendszer újdonsága, hogy immár nemcsak magánszemélyek, hanem vállalatok is használhatják hivatalos és közigazgatási ügyeik intézésére az egész Unióban. Az Európai Bizottság az eIDAS szabályozás alapján ellenőrizte a platform uniós használatát, ezzel hamarosan minden tagállam számára elérhető lesz.

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

Hírek

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.

Az MNB után a bankok is elkezdték vagdosni a kamatokat

Az MNB májusban megindult kamatcsökkentésére máris reagáltak a bankok: kis lépésekkel, de többen is mérsékelték a személyi kölcsönök kamatait - derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Ha a jegybank kitart, a hitelek is folyamatosan olcsóbbá válhatnak az elkövetkező hónapokban.