Kezdőlap Tőzsde BÉT - Jelentős árfolyammozgások várhatók
No menu items!

BÉT – Jelentős árfolyammozgások várhatók

Jelentős árfolyammozgások várhatók pénteken a Budapesti Értéktőzsdén az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Móró Tamás a Concord elemzője AzÜzhlet.huMóró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy a nemzetközi hangulat alapvetően optimista, ugyanakkor az OTP péntek hajnalban közzétett első negyedéves eredménye negatív meglepetést okozott. Emiatt az OTP piacán negatív lehet a hangulat, ami akár 5 százalékos csökkenést is hozhat.

Pénteken az OTP vélhetően alulteljesíthető lehet, a Richter stabil vagy emelkedő tendenciát mutat, a BUX a csütörtöki értéke körül alakulhat – tette hozzá Móró Tamás.

Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője kiemelte, emelkedéssel indulhat pénteken a nap a magyar piacon. Szerinte is jelentős árfolyammozgások várhatók az OTP árfolyamában. A bank számviteli veszteségről számolt be az eredménysoron, a vezetőség visszavonta idei évre vonatkozó várakozásait, pozitívum azonban a működési eredmény 17 százalékos éves növekedése, a számviteli veszteség fő oka a megugró kockázati költségek – mutatott rá az elemző.

A Mol gyorsjelentését követően érdemi elmozdulás nélkül zárt csütörtökön, így továbbra is a 2 ezer forintos támasz fogja alulról az árfolyamot. A Richter péntek hajnalban jelentett, így az OTP-hez hasonlóan várható intenzívebb árfolyammozgás a papírban. Nagyot nőtt a Richter profitja, a hazai gyógyszergyártó teljesítménye minden soron meghaladta az elemzők várakozásait. Az első három hónap árbevétele 16 százalékkal, adózott eredménye 35 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket – közölte Józsa Bence.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 56,40 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 34 613,57 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 6 forinttal, 0,29 százalékkal 2046 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,32 százalékkal 9305 forintra nőtt, forgalmuk 4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 5,50 forinttal, 1,39 százalékkal 390 forintra gyengült, forgalma 169 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,30 százalékkal 6725 forintra emelkedett, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...