Kezdőlap Tőzsde BÉT - Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés

A kedvező nemzetközi befektetői hangulat folytatódhat, így ismét pluszban nyithatnak a vezető részvények a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden – közölte az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője.

Józsa Bence kifejtette: az OTP árfolyama a 18 ezer forintnál látható ellenállással küzdhet. A Mol esetében a 2450 forintos szint jelenthetne kihívást, míg támasz 2400 forintnál található.

bux Józsa Bence - Equilor

A Richter grafikonján 9320 forintnál húzódik a következő ellenállási szint. A Magyar Telekom árfolyama 430 és 440 forint között mozoghat a szakértő szerint.

Jelezte azt is, hogy újabb 30 bázispontos kamatemelés jöhet a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának kedden délután tartandó kamatdöntő ülésén.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,64 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 52 023,19 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt.

A Mol 44 forinttal, 1,86 százalékkal 2406 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,28 százalékkal 17 790 forintra nőtt, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,12 százalékkal 430,50 forintra csökkent, forgalma 49,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,28 százalékkal 9095 forintra emelkedett, a részvények forgalma 5,2 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

június elsejétől a késési biztosítás a MÁV-csoport minden járatára vonatkozik

Június elsejétől a késési biztosítás a MÁV-csoport minden járatára,...

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

10 százalékkal nőtt a befektetési céllal vásárolt lakások eladásának száma

Az idén az első negyedévben mintegy 10 százalékkal több olyan ingatlant adtak el, amelyet befektetési céllal vásároltak a vevők, mint egy évvel korábban

Mennyit kereshetnek a diákmunkások?

Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.
Hirdetés

Hírek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

Mennyit kereshetnek a diákmunkások?

Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.

Drágábban utazunk – Drágul a BKK jegyek ára

Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára vasárnaptól - tudatta a cég közleményben szerdán.

Hol érdemes lekötni a pénzünket?

Feltétel nélkül 5 százalék feletti, egyéb feltételek teljesítésével pedig ennél akár magasabb kamatra is leköthetjük a bankoknál a megtakarításunkat. Az alapkamat nem változott, így az ahhoz kapcsolt betéti kamatok is kitartanak.

Környezetvédelmi minősítést kapott Bécs adatközpontja

Május 25-én a Bécsi Városi Adatközpont (Rechenzentrum der Stadt Wien) elsőként nyerte el az Osztrák Környezetvédelmi Kitűntetést.

Róma a sláger – a nemzetközi repülőtér forgalma 21 százalékkal nőtt egy év alatt

A római nemzetközi repülőtér utasforgalma tavaly 21 százalékkal nőtt, és az idén további növekedés várható - mondta Marco Troncone vezérigazgató.

Később eszünk szamócát, elhúzódik a szabadföldi szüret

Jó szezonban bíztak idén a hazai szamócatermesztéssel foglalkozó gazdálkodók, de eddig „felemásnak” bizonyul a szezon. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) közös piaci körképe szerint a fóliás termesztésből származó szamóca május első hetében jelent meg a piacon, a szabadföldi gyümölcs szedése pedig május 15-20. között kezdődött.

Megkezdődött a Tapolcai- és Káli-medence egyik legfontosabb fejlesztése

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság történetének egyik legnagyobb, legjelentősebb természetvédelmi projektje vette kezdetét a Tapolcai- és a Káli-medencében. Ez a fejlesztés nemcsak a hazai környezetvédelem mérföldköve, hanem az itt élők és a jövő generációk számára is garanciát jelent arra, hogy a Balaton-felvidék egyedülálló természeti kincsei, élőhelyei és biológiai sokfélesége hosszú távon fennmaradjanak.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,