Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés

Mérsékelt emelkedéssel indulhat szerdán a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán kiemelte, hogy a nemzetközi befektetői hangulat továbbra is pozitív, a mérsékelten emelkedő nyitást követően azonban a keddi, nagyobb emelkedés után elképzelhető egy profitrealizálási hullám a Budapesti Értéktőzsdén a nap további részében.

Rámutatott arra, hogy az OTP árfolyama kedden áttörte a 10 ezer forintos szintet, mely már támaszként funkcionál. A Mol grafikonján továbbra is érdemes figyelni a 2 ezer forintos támaszra, mert egyelőre nem távolodott el érdemben az árfolyam onnan, de, ha a következő időszakban ez alá gyengül a papír, jelentős tér nyílhat lefelé.

A Richter a 6800 forintos szinttől el tudott rugaszkodni, a következő rövid távú ellenállás 7 ezer forintnál található, azonban továbbra sem zárható ki egy negatív korrekciós hullám. A Magyar Telekom jegyzése továbbra is a 380-400 forintos szintek között mozoghat.

Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 875,17 pontos, 2,49 százalékos emelkedéssel, 36 085,77 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 14 forinttal, 0,70 százalékkal 2014 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 505 forinttal, 5,19 százalékkal 10 240 forintra nőtt, forgalmuk 10,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,28 százalékkal 395 forintra emelkedett, forgalma 186 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 85 forinttal, 1,25 százalékkal 6905 forintra nőtt, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás