Hirdetés
Kezdőlap Hírek BKK - Szerződésbontás. Mégsem lesz idén elektronikus jegyrendszer Budapesten
No menu items!

BKK – Szerződésbontás. Mégsem lesz idén elektronikus jegyrendszer Budapesten

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatósága  egyhangú szavazással, azonnali határidővel felmondta az elektronikus jegyrendszer kiépítésére és üzemeltetésére kötött szerződést.

A fővárost nem érte anyagi kár – közölte Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes, hangsúlyozva, a projekt problémáiról a főváros vezetésének nem volt tudomása.

A BKK igazgatósága felmondta az elektronikus jegyrendszerre kötött szerződést Azüzlet.huAz elektronikus jegyrendszer kialakítására a BKK szerződött, és a közlekedési központ menedzselte a projektet, az azzal kapcsolatos problémákról sem Tarlós István főpolgármesternek, sem neki nem voltak információi.

Közölte az az MTI-vel:

a szerződés felmondásának  oka  "a szállító megfelelő bankgarancia nyújtásával kapcsolatos szerződésszegése" volt.

Bagdy Gábor jelezte: a fővárost nem érte anyagi kár. Kitért ugyanakkor arra is, hogy a probléma hosszú ideig tartó elhallgatása miatt "a főpolgármester a szükséges személyi döntéseket meghozza".

A főváros és a hitelt nyújtó Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) képviselője 2013. szeptember 6-án írta alá a fővárosi közösségi közlekedés elektronikus jegyrendszerének hitelszerződését Budapesten.

A BKK igazgatósága felmondta az elektronikus jegyrendszerre kötött szerződést Azüzlet.hu

A szerződést Tarlós István főpolgármester és Jean-Patrick Marquet, az EBRD önkormányzati és környezetvédelmi infrastruktúráért felelős igazgatója írta alá. Az EBRD 54,5 millió eurós (jelenlegi árfolyamon 17,6 milliárd forintos) hitelt nyújtott a fejlesztéshez, amelynek három fő célja a jegyrendszer megújítása, új jegyvásárlási csatornák nyitása és a bliccelés visszaszorítása volt.

A BKK-s dolgozói tesztkártyák kiosztásával 2015 decemberében kezdődött az elektronikus jegyrendszer első próbaüzeme, amelyet RIGO-nak neveztek el.

A központ tavaly augusztusban üzemelte be az első olyan beléptetőkapukat a Deák téri metróállomáson, amelyeket az elektronikus jegyrendszer részeként minden metróállomáson telepítenének.

Ezek egy ideig tesztüzemben működtek, ma nyitott állapotban vannak. A tervek szerint idén indult volna “élesben” az üzem.

A társaság január 9-én kezdte el az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó jegyérvényesítők tesztelését egy buszon a fővárosban.

A Fővárosi Közgyűlés február 21-i ülésén a képviselők jóváhagyták, hogy a közgyűlés 1,5 milliárd forint éven belüli kölcsönt nyújtson a BKK-nak az elektronikus jegyrendszer bevezetéséhez.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.