Hirdetés
Kezdőlap Hírek Bombariadó Moszkvában - 200 metróállomást vizsgáltak át
No menu items!

Bombariadó Moszkvában – 200 metróállomást vizsgáltak át

Névtelen bombafenyegetés miatt hétfőn át kellett vizsgálni a moszkvai metróhálózat több mint 200 megállóját – közölte az Interfax hírügynökség jól informált forrásra hivatkozva.

Az ismeretlen telefonáló hétfő reggel bejelentette, hogy három állomáson pokolgépet rejtettek el. Emiatt a rendvédelmi szervek mintegy félezer munkatársának gyakorlatilag a földalatti vasúthálózat összes megállóját ellenőriznie kellett. Robbanószerkezetet nem találtak.

Sajtóértesülések szerint Moszkvában bombafenyegetés érte az osztankinói tévétornyot és az Összoroszországi Állami Televíziós és Rádiós Műsorszóró Társaság (VGTRK) sabolovkai stúdióját is. Szintén fenyegető üzenet kapott a Rosszija rádió. Veszélyes eszközre egyetlen helyszínen sem bukkantak.

Februárban az Interfax szerint a biztonsági szervekhez több mint 800 hamis fenyegetés futott be Moszkvában. Egyedül február 5-én mintegy 700 objektumot kellett átkutatni, ami miatt 165 ezer embert evakuáltak. A TASZSZ azt jelentette, hogy 21-én és 22-én több mint 700 bankfiókban, 20 üzletben és bevásárlóközpontban, valamint 14 iskolában és bevásárlóközpontban helyeztek kilátásba robbantást – írta az MTI.

2017-ben Oroszország-szerte több millió embert kellett kimenekíteni nyilvános helyekről hasonló, robbantásos merényletre figyelmeztető, külföldről érkezett telefonhívások miatt. A riasztások akkor is hamisnak bizonyultak. A fenyegetések idén januárban újrakezdődtek.

Az RBK gazdasági napilap február végén úgy értesült, hogy amíg két évvel ezelőtt a fenyegetések rendre telefonon, előre felvett hangüzenet formájában érkeztek, addig idén a bűnözők e-mailt részesítették előnyben.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ingyen dolgozott, most elképzelhetetlenül nagy fizetést kaphat a Tesla vezér

A Tesla arra kéri a befektetőket, hogy hagyják jóvá Elon Musk 56 milliárd dolláros (!) bércsomagját.

Jó hír a légi utazóknak: nagyot nő a Ryanair flottája a nyáron

A Ryanair tovább bővíti flottáját azzal, hogy 40 új Boeing repülőgép leszállítására számít július közepéig

Oroszország a fejlett országoknál jobban növekedhet 2024-ben

A Reuters múlt havi közvélemény-kutatása szerint az orosz központi bank várhatóan 16%-on tartja irányadó kamatát a következő, április 26-i kamatmeghatározó ülésén. A Reuters által megkérdezett elemzők 2024 végére 12,5%-on várják a kamatlábakat

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.
Hirdetés

Hírek

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.