Kezdőlap Világgazdaság Brexit. Boris Johnson: Az EU-szabályrendszerére nem is mondható
No menu items!

Brexit. Boris Johnson: Az EU-szabályrendszerére nem is mondható

Az Európai Unióval kötendő szabadkereskedelmi megállapodásnak nem feltétele, hogy London elfogadja az Európai Unió szabályrendszerét például a versenypolitikában, az állami támogatások szabályozásában, a környezetvédelemben vagy bármely más hasonló területen – mondta Boris Johnson brit miniszterelnök.

A konzervatív párti kormányfő üzleti vezetők előtt tartott londoni beszédében vázolta, hogy a kabinet milyen alapállásból készül a jövőbeni kapcsolatrendszer feltételrendszeréről tartandó, március elején kezdődő tárgyalássorozatra az EU-val.

Brexit – Az EU-s és a brit üdvözlés Kép/Forrás:minutehack.com

Az Egyesült Királyság pénteken kilépett az Európai Unióból, és szombattól érvényben van az alapesetben 11 hónapos, vagyis december 31-ig tartó átmeneti időszak. Ennek egyik legfontosabb célja az, hogy időt biztosítson Londonnak és az EU-nak a megállapodásra a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer sarkalatos szabályairól.

A brit kormány elsődleges céljai között szerepel egy átfogó, a szolgáltatásokra is kiterjedő kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás megkötése az EU-val.

Hétfői beszédében Boris Johnson kijelentette ugyanakkor: e megállapodás eléréséhez

nincs szükség arra, hogy Nagy-Britannia elfogadja az Európai Unió szabályrendszerét például a versenypolitikában, az állami támogatások szabályozásában, a környezetvédelemben vagy bármely más hasonló területen.

Johnson szerint ez ugyanúgy érvényes, mint az, hogy a megállapodás fejében az EU-nak sem kell kötelező módon brit szabályozásokat átvennie.

Megerősítette, hogy Nagy-Britannia ahhoz hasonló megállapodást szeretne, mint amilyet Kanada is kötött nemrég az EU-val.

Nem sokkal a beszéd után a Downing Street hivatalosan is közzétette összefoglalóját arról, hogy milyen alapelveket kíván érvényesíteni a jövőbeni kapcsolatrendszerben.

A dokumentum úgy fogalmaz: a 2020-as év további szakaszának kérdése az, hogy London és az EU egyezségre tud-e jutni egy elmélyült kereskedelmi viszonyrendszer kialakításáról, azoknak az elveknek a mintáját követve, amelyek alapján az EU és Kanada szabadkereskedelmi megállapodása is létrejött.

A miniszterelnöki hivatal anyaga leszögezi: ha ez nem sikerül, az Egyesült Királyság akkor is felhagy az egységes uniós belső piac és a vámunió szabályainak alkalmazásával az idei év végén, amikor az átmeneti időszak lejár.

London már korábban is jelezte, hogy a Kanadával kötött EU-egyezményhez hasonló, de annál jóval szélesebb körű, félhivatalos megjelöléssel “Kanada-plusz-plusz-plusz” szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik, olyanra, amelynek hatálya kiterjed a szolgáltatások kereskedelmére.

Ez utóbbi célkitűzés szerepel a Downing Street által a tárgyalási alapelvekről összeállított, hétfőn ismertetett anyagban is. Ennek megfelelően a majdani kétoldalú megállapodásnak olyan intézkedéseket is tartalmaznia kell, amelyek minimalizálják a határokon átnyúló szolgáltatás- és beruházásitőke-áramlás előtti akadályokat.

Ebbe beletartozik az is, hogy a pénzügyi szolgáltató cégek számára mindkét fél kiszámítható, átlátható, üzletbarát környezet hozzon létre. A szerződésnek emellett – az e területen fennálló kapcsolatrendszer mélységére tekintettel – hangsúlyosan ki kell térnie az EU-val folytatandó szabályozói és felügyeleti együttműködésre is – írták.
Erről azonban máris vita van London és az EU között.

Ursula von der Leyen

Az Európai Bizottság elnöke már jelezte ugyanis, hogy ha London valóban átfogó, a közvetlen áruforgalmon túlterjedő szabadkereskedelmi megállapodást akar, akkor nem lesz tartható az átmeneti időszak lejárta után tervezett új brit bevándorlási rendszer, amely az unión kívülről érkezőkkel azonos elbírálás alá venné a Nagy-Britanniában letelepedni kívánó EU-állampolgárokat.

Minapi londoni látogatásán Ursula von der Leyen kijelentette: a teljes körű – vagyis a szolgáltatásokra és a tőkeforgalomra is kiterjedő – szabadkereskedelmi egyezmény feltétele az uniós állampolgárok szabad mozgásának további biztosítása, vagyis az emberek szabad mozgása nélkül nem lehetséges a tőke és a szolgáltatások szabad áramlása.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Ölik egymást a bankok a vállalkozói számlavezetésért

Az első magyar fintech pénzügyi szolgáltató, a BinX indulása felrázta a vállalkozói számlák piacát. Úgy tűnik ez jót tett, mert nem csak a díjak, hanem a kedvezmények terén is mind nagyobb a verseny,

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!
Hirdetés

Hírek

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba

Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg. 

A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben

Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.

Duna House: a magyarok többsége ingatlantulajdon-párti

Az elmúlt 3 évben az ingatlanügyletet lebonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, miközben ez az arány az Egyesült Államokban meghaladja a 90 százalékot.

Kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült.
Hirdetés

Gazdaság

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.