Kezdőlap Világgazdaság Brexit - Nem lesznek automatikus kitoloncolások
No menu items!

Brexit – Nem lesznek automatikus kitoloncolások

Azoknak a külföldi EU-állampolgároknak sem kell majd automatikusan távozniuk Nagy-Britanniából, akik lekésik a tartós brit letelepedési engedély benyújtásának határidejét – mondta az Európai Parlament (EP) Brexit-ügyi megbízottja, Guy Verhofstadt.

A jelenleg érvényes brit szabályozás alapján a törvényesen és életvitelszerűen Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok – köztük a magyar állampolgárok – a brit EU-tagság megszűnése után is maradhatnak az országban, de meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért – kell folyamodniuk a brit belügyminisztériumhoz. Ennek határideje 2021. június 30.

Brandon Lewis

Brandon Lewis, a brit belügyminisztérium biztonsági és Brexit-ügyi államtitkára nemrégiben egy német lapnak azt mondta: azokra a külföldi EU-állampolgárokra, akik ezt a határidőt megfelelő indok nélkül elmulasztják, a majdani új brit bevándorlási szabályok lépnek életbe.

Arra a kérdésre, hogy ez azokra is vonatkozik-e majd, akik jogosultak lennének a brit letelepedett státusra, de valamiért kicsúsznak a határidőből, Lewis úgy válaszolt, hogy “elvileg igen“, a brit kormány az ő esetükben is a bevándorlási szabályokat fogja alkalmazni.

Guy Verhofstadt

Guy Verhofstadt azonban a BBC rádiónak nyilatkozva elmondta: a brit kormány Brexit-ügyi miniszterével, Steve Barclayvel tartott legutóbbi megbeszélésén biztosítékokat kapott arra, hogy a brit kormány ebben az esetben sem fogja automatikusan kitoloncolni a külföldi EU-állampolgárokat.

A Európai Parlament Brexit-koordinátora hozzátette: a megbeszélés alapján azt valószínűsíti, hogy London a határidőt lekésőknek is lehetőséget biztosít majd a letelepedési kérelem benyújtására, ha megfelelően megindokolják, hogy miért nem volt módjuk erre a normál eljárás keretében.

Nem lesznek automatikus kitoloncolások” – fogalmazott tényszerűen Verhofstadt a BBC-interjúban.

A Nagy-Britanniában élő és a Brexit után is maradni kívánó külföldi EU-állampolgároknak a letelepedett jogi státus megszerzéséhez személyazonosságukat kell hitelesen igazolniuk és azt, hogy életvitelszerűen tartózkodnak az országban. Emellett be kell jelenteniük, ha korábban elmarasztaló bírósági ítélet született ellenük valamely bűncselekmény miatt.

A konzervatív párti brit kormány az ausztráliai pontozásos elbíráláshoz hasonló, egységes – vagyis az EU-ból és az unión kívüli országokból érkezőkre egyformán érvényes – bevándorlási szabályozást kíván életbe léptetni a brit EU-tagság két hét múlva esedékes megszűnése után tervezett 11 havi átmeneti időszak lejártával, vagyis várhatóan 2021 januárjától.

Azokra a külföldi EU-állampolgárokra, akik az átmeneti időszak után érkeznek Nagy-Britanniába, elvileg szintén ezek a bevándorlási szabályok lesznek érvényesek, hacsak London és az Európai Unió a majdani kétoldalú viszonyrendszerről tervezett tárgyalásokon másban nem állapodik meg.

Uniós részről már jelezték, hogy a teljes körű – vagyis a szolgáltatásokra is kiterjedő – szabadkereskedelmi egyezmény feltétele az uniós állampolgárok szabad mozgásának további biztosítása.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indul az autómosás szezonja: Nanotechnológiával hódít az autómosás Ubere

Beköszöntött a jó idő, ezzel pedig indul az autómosás...

Gazdaságos megoldás egyszerűsíti az áruszállítást

Ahhoz, hogy egy termék eljusson A-ból B pontba, az...

KF: új elektromos köztisztasági járművek állnak szolgálatba

Hat új elektromos köztisztasági célgép áll szolgálatba Budapesten -...

Kamatdöntés – Egyhangúlag döntött a kamatkondíciókról a monetáris tanács májusban

Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris...

Hírek

Az EU lépni akar, hogy az embercsempészek ne reptessék a migránsokat

Az Európai Bizottság új intézkedéseket javasolt annak érdekében, hogy visszaszorítsa a fuvarozás egyre növekvő, bűnözői hálózatok általi visszaélésszerű használatát az EU-ba irányuló irreguláris migráció elősegítésére.

Földrengés volt Horvátország magyar határhoz közeli részén

Földrengés volt kedd hajnalban, 4.14 órakor Horvátországban 3,3-as magnitúdóval, Eszék közelében, a magyar határtól 10 kilométerre - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.

Elindult Az Év Felelős Foglalkoztatója pályázat

Idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg évek óta nagysikerű Az év felelős foglalkoztatója díj pályázatát az OFA Nonprofit Kft. - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Új elnöke lesz a Központi Statisztikai Hivatalnak

A Központi Statisztikai Hivatal elnöke június 11-től Kincses Áron lesz, aki Vukovich Gabriella helyét veszi át - közölte a hivatal.

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Gazdaság

Kamatdöntés – Egyhangúlag döntött a kamatkondíciókról a monetáris tanács májusban

Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa május végi ülésén az alapkamat 13,0 százalékon tartásáról, az egynapos jegybanki fedezett hitel kamatlábának...

Ezek a megtakarítások úszhatják meg az új 13%-os adót

Mivel az szja-törvény szerint nem minősül kamatjövedelemnek a legalább 10 évig tartott nyugdíjcélú megtakarítások hozama, nem csak a 15 százalékos kamatadó, hanem a szerda éjjel rendeletben bevezetett 13%-os szocho-t sem kell megfizetni például a nyugdíjcélú megtakarítások után - értelmezi a GRANTIS a szociális hozzájárulási adó (szocho) eltérő alkalmazásáról szóló rendeletet.

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.