Kezdőlap Pénzvilág Brutál kamatcsökkentések jöhetnek a személyi kölcsönöknél  

Brutál kamatcsökkentések jöhetnek a személyi kölcsönöknél  

 A következő hetekben akciós személyi kölcsön ajánlatokkal bombáznak majd a bankok – a szakértő szerint egy átlagos személyi hitel esetében akár 300 ezer forintot is tudnak majd spórolni az ügyfelek, ha a legmegfelelőbb ajánlatot választják.

A májusi 72 és a júniusi 69,5 milliárdos csúcsok után a nyár végén ismét szintet léphet a személyi kölcsönök piaca, amit a kamatszintek csökkenése is segíthet. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a rekordmagasra ugró infláció utánibizonytalanság miatt 2022 őszétől elhalasztott beruházások idén tavaszi megkezdésekor a lakossági ügyfelek lényegében érzéketlenek voltak a kamatokra – a cél a hónapokkal korábban tervbe vett fejlesztés, beruházás megvalósítása volt.

Ez a magyarázata annak, hogy az éven túli személyi kölcsönök teljes hiteldíj-mutatója  mindössze 173 bázisponttal, 17,65 százalékra esett a 2023 tavaszi csúcsokról, miközben a lakáshitelek esetében több, mint 300 bázispontos volt a kamatcsökkenés, az áruhiteleknél pedig bőven 400 bázispont feletti a csökkenés.

Kell az ügyfél minden banknak

A szakértő szerint a következő hónapokban a bankoknak már azzal érdemes tervezniük, hogy az ügyfelek is számolni kezdenek. Miután a személyi kölcsönök piacán rendkívül éles a verseny és több bank nem csak a saját ügyfeleit célozza kedvező ajánlatokkal, a kihelyezési célok teljesítéséhez a bankoknak a forgalom fenntartására lesz szüksége. Ez pedig – hívja fel a figyelmet az augusztusi változásokra Gergely Péter – az ügyfelek számára kedvező konstrukciók megjelenését segítheti elő. Ugyanakkor – figyelmeztet a szakértő – ezekre a változásokra is igaz az a hitelpiacon ma szinte minden termék esetében megfigyelhető gyakorlat, hogy a kedvezményekre a bank számára jobb üzletet kínáló, jellemzően magasabb jövedelemmel rendelkező és/vagy magasabb hitelösszeget igénylő ügyfelek számíthatnak.

Nagy kamatcsökkentések már augusztusban is

A BiztosDöntés.hu szemelyi kölcsön kalkulátor adatai szerint az UniCredit Bank augusztus 17-től 0,3-2,46 százalékponttal csökkentette a kamatkedvezmény mellett igénybevehető személyi kölcsöneinek kamatait. Ugyanakkor a kamatkedvezmények elérésének feltételei felfelé módosultak: az Aktív és Aktív plusz kamatkedvezmény igénybevételéhez a korábbi 150 ezer helyett már 200 ezres jóváírásra van szükség, a magasabb kamatkedvezményt kínáló Prémium aktív és Prémium aktív plusz kamatkedvezményhez 250 ezer helyett minimum 300 ezer forintnak kell a bankszámlára érkeznie, míg Prémium aktív extra és Prémium aktív extra plusz kamatkedvezményt 400 ezer helyett már 450 ezres jóváírással lehet igényelni.

A magasabb hitelösszeg ismérv is megjelenik. A korábbi 300-800 ezer forint helyett a kamatkedvezményeket csak akkor kapja meg az ügyfél, ha minimum 1,5 millió forintos kölcsönt igényel. A legkomolyabb kamatcsökkenéssel a minimum 3,2 millió forintot igénylő ügyfelek számolhatnak.

Ugyancsak az igényelt hitelösszeg mértéke az, amely alapján a Magyar Cetelem 50 ezer forintos kamatjóváírást kínál minden, legalább 2,5 millió forintos személyi kölcsönt igénylőnek – a jóváírás további feltétele, hogy az ügyfél október végéig regisztrálja magát a Cetelem NetBank rendszerébe.

Gergely Péter emlékeztet arra, hogy a hónap elején a Raiffeisen dobott a piacra minimum 450 ezer forintos jövedelmet igazolni tudó új ügyfeleinek igénybevehető kamatkedvezményekkel 10,99 százalékos kamatozású személyi kölcsönt – ez 450 bázisponttal alacsonyabb kamat, mint egy hónappal korábban. Az UniCredit erre is rálicitált: 7-12 milliós hitelösszeg igénylése és Generali hitelfedezeti biztosítás párhuzamos megkötése mellett akár 10,59 százalékos kamat is elérhető a BiztosDöntés.hu adatai szerint.

Havi 5 ezer forinttal olcsóbb az átlaghitel

Gergely Péter szerint a magasan pozicionált ügyfelekért folyó versenyben a következő hetekben több banknál is várható 100-200 bázispontos, vagy akár ennél is magasabb hitelteher-csökkenés meghirdetése. Ez egy 3 millió forintos, 5 évre felvett hitel esetében havi 4-5 ezer forintos törlesztőrészlet csökkenést, összességében pedig 300 ezer forintot meghaladó spórolást jelenthet.

A nagy kérdés a szakértő szerint, hogy mikor változik a banki gyakorlat, amikor a meghirdetett kamatok kezdenek el csökkenni és nem az adott kamatkedvezmények emelkednek majd.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van

Felszámolják az első román fapados légitársaságot, a Blue Airt

A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.
Hirdetés

Hírek

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,