2020 augusztus
KSH: augusztusban 3,9 százalék volt az infláció
Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az előző hónaphoz képest összességében nem változtak az árak - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Eurózóna – Infláció helyett defláció augusztusban
A fogyasztói árak elemzők által várt szerény növekedése helyett árcsökkenés volt az euróövezetben augusztusban.
Beszerzésimenedzser-index. Átlag feletti augusztus
Augusztusban is folytatódott a bővülés, a beszerzésimenedzser index (BMI) szezonálisan kiigazított értéke 52,8 pontra nőtt a júliusi 51,1 pontról - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Németország. Nem mozdultak a fogyasztói árak augusztusban
Augusztusban a várakozásoknál gyengébben alakult a németországi infláció a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Gazdasági hangulat. Uniós átlag alatt a magyar index
A tavaszi történelmi visszaesés után augusztusban tovább javult, mégpedig a vártnál nagyobb mértékben a gazdasági hangulat az euróövezetben és az Európai Unióban - közölte az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG EcFin).
Német hangulatindex: megkezdődött a kilábalás
A vártnál jelentősebben javult augusztusban az előző havihoz képest az ifo németországi üzleti hangulatindexe. A vállalkozások jobbnak ítélték meg aktuális üzleti környezetüket, ugyanakkor kevésbé javult jövőbeni kilátásaikról alkotott véleményük.
GKI: újra pesszimistábbak a magyarok
A GKI fogyasztói bizalmi indexe az áprilisi zuhanást követően lassuló ütemben emelkedett, augusztusban viszont a várakozások kissé romlottak: a júliusi mínusz 26,9 pontról mínusz 29,6 pontra süllyedt a mutató - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Németország – Csökkent az áfa, javult a hangulat
Várakozásokon felül alakult a GfK augusztusi németországi fogyasztói hangulatindexe, részben annak hatására, hogy a kormány gazdaságnövelő intézkedéseinek részeként csökkentette az áfát.
Friss
Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél
Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.
Itt az első magyar elektromos csuklós busz
Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.
HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt
A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.
Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést
2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Hírek
Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.
Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama
Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.
Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés
A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.
Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt
Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.
Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama
Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.
A Mikulás nyomában Antalyában
A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.
Vegyesen mozgott a forint péntek reggel
Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.
Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama
Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...
Gazdaság
Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB
A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.
Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál
Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein
A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg
A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.