Kezdőlap Francia kapcsolat Üzlet, stílus, tradíciók, Franciaország - magyar szemmel

Üzlet, stílus, tradíciók, Franciaország – magyar szemmel

A francia üzleti kultúra nagyon megváltozott, nemzetközibb lett az elmúlt években. Ez nagyban megkönnyíti azoknak a munkáját, akiknek angol az üzleti nyelvük. Természetesen ennek ellenére a szimpátia szempontjából némi előnyt élveznek azok, akik franciául szólalnak meg – állítja László Attila, aki egykor a Malév párizsi képviseletvezetőjeként dolgozott Párizsban, ma pedig Metzben él családjával és onnan jár a közeli Luxemburgba, ahol egy négycsillagos szálloda értékesítési vezetője.

– 1991-ben kerültem Franciaországba és úgy látom, hogy nagyjából az elmúlt évtizedben alaposan megváltozott az az általam rendkívül megkedvelt francia üzleti élet és üzleti kultúra, amit egykor megismertem. Abban az időben még az a prekoncepció élt az emberek fejében, hogy a germán és az angolszász üzleti kultúra keményebb, ezért hatékonyabb, mint a mediterránabb francia. Ez már akkor sem volt igaz. Jóllehet Franciaország üzleti értelemben sem említhető egyféle: Párizs és régiója egészen más stílust képvisel, mint az ország többi része, miközben eltérés van az északi és a déli városok közötti stílusában is, hiszen más a hagyomány, a kultúra és a társadalom összetétele is, ami természetesen az üzlet világára is hatást gyakorol – fejti ki László Attila.

Szerinte az elmúlt időszak legnagyobb változása az, hogy ahol a multinacionális cégek tevékenykednek, ott lényegesen erőteljesebb lett az angolszász üzleti kultúra által meghatározott jelleg. Ennek hatása pedig egészen a mindennapokig érezhető.

“Abban, hogy korábban különösen a németek és az angolok mediterrán kultúrából eredő lazaságot tulajdonítottak a franciáknak elsősorban abból eredt, hogy többségük nem beszélt idegen nyelvet, ami nagyban megnehezítette a kommunikációt, ugyanakkor a külsőségeket – például a gasztronómiai szokásokat tekintve – egyértelmű volt, hogy a franciák szeretik az életet. Mára viszont különösen Párizsban és a környékén alapjaiban megváltozott a helyzet. A fiatal üzleti generáció tökéletesen beszél angolul, miközben a régi idők romantikája abból a szempontból is a múlté, hogy ma már elképzelhetetlen, hogy valaki 9-kor kinyit, délben két órára bezár ebédszünetet tart, és utána 6-ig, hétig nyitva tart. Ez ma már nem így működik. Mint mindenütt, itt is korán kezdenek reggel, este  pedig későn fejezik be a napot. Arról nem beszélve, hogy ma már az üzleti ebédek sem kétórásak, borral gazdagítva…”

László Attila úgy látja, az még ma is tény, hogy a párizsiakban, mind a magánéletben, mind az üzleti életben érződik egyfajta tradicionális büszkeség, de ezt nem szabad sértésnek venni, mert nem az adott személynek szól, hanem egy jelentős nemzethez kötődő életszemlélet általános megnyilvánulása. A vidéki városokban és vidéken azonban mindez abszolút nem létezik. Ott sokkal barátibb, részletekbe menőbb, sokkal intenzívebb, kedvesebb a légkör. Ami nem jelenti azt, hogy ők rosszabb üzleti partnerek lennének, mint a Párizsban vagy a régiójában létező cégek, hanem azt, hogy egy másfajta kultúrához kötődve, másfajta eszközökkel lesznek ugyanolyan sikeresek.

“Amint említettem, a jelentős változások közé tartozik az is, hogy ha például egy magyar üzletember egy jó termékkel, vagy szolgáltatással érkezik Franciaországba, a tárgyalások során egyáltalán nem jelent hátrányt, ha angolul szólal meg. Azt viszont természetesen örömmel veszik, ha valaki franciául beszél, de azt gondolom, ha valaki tökéletesen beszél angolul és szerényebb a francia tudása, csak az illedelmesség kedvéért ne franciául folytassa a tárgyalást, mert ezzel akár hátrányba is hozhatja magát. Ilyenkor megfelelő gesztus az, ha a bemutatkozásnál szólal meg franciául, és ha ilyenre sor kerül, a társasági eseményeken érdemes a francia nyelvet használni, amivel gesztust tehetünk a házigazdáknak.”

Francia feleségével és lányaival Franciaország észak-keleti részén élő, már tőzsgyökeres franciának számító üzletember szerint annak ellenére, hogy a franciák, mint minden nép, szívesen panaszkodik, a francia gazdaság a járvány ellenére is jól működik, és ami a francia piac felé igyekvő magyar cégeknek is előnyös, mára a digitális ügyintézés is jelentős szerepet kapott a hivatalos ügyek intézésében, ami a cégalapítást is jelentősen megkönnyítheti.

“Igaz ma már Franciaországban is előtérbe került a technokrata szemlélet és az üzleti ebédek is lerövidültek, az üzleti sikerek mellett Párizs és Franciaország azért is megér egy utat, mert a hangulat magával ragadó, a látnivalók fantasztikusak és természetesen a gasztromia is káprázatos. Igaz itt is érezhető a változás: különösen a párizsi régióban ma már a világ szinte minden nemzetének konyhája is megjelent, amire a franciák is abszolút nyitottak. Egyébként pedig a tradicionális francia konyha, ami régiónként változik, a maga különleges fogásaival és boraival biztosan senkinek sem okoz csalódást.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

A várakozásoknak megfelelő bevételnövekedést ért el a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben 224 milliárd forint lett, 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat
Hirdetés

Hírek

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.

MÁV: ezer új autóbusz lesz a Volán-flottánál

Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a MÁV-csoport Volán flottája, miután újabb 869 darab autóbusz beszerzésére jelent meg közbeszerzési ajánlati felhívás

Az árstabilitáshoz fegyelmezett monetáris politika kell

A világban tapasztalható bizonytalan geopolitikai és kereskedelmi helyzet olyan inflációs kockázatokat hordoz magában, amelyek miatt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) újra és újra meg kell erősítenie elkötelezettségét a fegyelmezett monetáris politika fenntartása mellett
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.