Kezdőlap Agrár Hatályba lépett az új bortörvény - részletek
No menu items!

Hatályba lépett az új bortörvény – részletek

Bortörvény. A hatályba lépés több lépcsős bevezetést jelent
Az átmeneti időszak második felében az elektronikus adminisztrációs feladatok fakultatívak lesznek. Illusztráció: MTI/Mohai Balázs

Augusztus 1-jén lépett hatályba az új bortörvény és két végrehajtási rendelete, a legtöbb intézkedését viszont csak 2022 augusztusától kell alkalmazni. A részleteket az agrárminiszter ismertette.

Nagy István elmondta: az új szabályokra való felkészülést egyéves átmeneti időszak segíti, amely 2022. július 31-ig tart. Ennek az első felében (a szüret és az újborok elkészülésének idején) még a régi adminisztrációs ügymenetet kell alkalmazni.

Hatályba lépés – Több lépcsőben

Az átmeneti időszak második felében, 2022. január végétől, már az új adminisztrációs szabályok lépnek életbe, és ezzel együtt az ágazati adminisztráció (például szőlőtelepítés, szüret, származási bizonyítványok, forgalombahozatal) informatikai hátterét is az ePincekönyv rendszer fogja biztosítani.

Ebben az időszakban az elektronikus adminisztrációs feladatok még fakultatívak lesznek minden ágazati szereplő számára.

Az új szabályok 2022. augusztus 1-jétől lépnek teljes körűen hatályba.

Ekkortól kezdve a nem kisüzemi bortermelők, valamint a (3 év átlagában) 10 hektárnál több ültetvényt használók számára kötelező lesz az adminisztrációt elektronikusan intézni. A kisebb termelők részére továbbra is megmarad a hegybírónál történő személyes ügyintézés lehetősége 2022 augusztusától.

Nagy István

Az elektronikus ügyintézés kötelezettsége alól kivételt jelent a szakmai-jövedéki nyilvántartások (korábban: pincekönyv) vezetése. E nyilvántartás online vezetése csak az (3 év átlagában) évi 20 000 hektoliter borászati termék feletti értékesítők számára lesz kötelező.

Nagy István arról is beszélt, hogy az új borjogi szabályozás kétéves előkészítő és egyeztető munkát követően váltja fel a korábbit. Az adminisztrációs könnyítések a gyakorlatban alapvetően az átmeneti időszak második felétől, vagyis az elektronikus ügyintézés elindulását követően fogják éreztetni hatásukat, azonban egyes elemek már most alkalmazhatóvá válnak.

Ilyen például a murci esete. A régi szabályok rugalmatlansága miatt a gyakorlatban a legjobb termelői szándék mellett sem volt forgalmazható. Az idei szürettől kezdődően egyszerűen értékesíthetővé válik.

Ehhez immár nem szükséges sem analitikai, sem érzékszervi vizsgálat, a forgalmazás megkezdhető a hegybíró által kiadott végső származási bizonyítvány birtokában, forgalombahozatali azonosítóval.

További információk ide kattintva olvashatók.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.