Új eljárást rendel el a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszának fejlesztésére, miután az építkezés becsült költsége mintegy 10 százalékkal megemelkedett.
Taxiscéget indított egy magánszemély Budapesten, a Taxim tervei szerint a kezdeti ötven autóból álló flottát rövidtávon 300 gépjárműből álló parkra bővítik.
Egyre többen költöznek a főváros külső kerületeibe az ingatlan.com piaci portál friss felmérése szerint - mondta Balogh László, az oldal vezető gazdasági szakértője.
Az önálló, és csődöt mondott BKK e-jegyrendszer helyett az államira csatlakozik fel a főváros. Tarlós István szavaiból kiderült, elhallgattak előle, esetenként félrevezető információkat kapott a fejlesztésről.
Már várja a látogatókat a 20 éves Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren egészen január elsejéig hagyományos Kárpát-medencei gasztronómiai kínálattal, ünnepi kulturális programokkal és minőségi iparművészeti kézműves termékekkel.
Az Óbudai fegyveres gyilkos személyes sérelemmel magyarázta a kivégzés szerű, több lővéssel elkövetett gyilkosságot, amelynek áldozata egy III. kerületi 56 éves nő. A bódult állapotban megtalált tettesnél a lőfegyvert is megtalálták.
November 21-én délután délután nyílik meg az Otthon melege program utolsó fordulója, így a Budapesten és Pest megyében élők november 21-én 16.30 és 20.30 között adhatják be pályázataikat.
Az első fél évben erős kereslet mellett jelentősen emelkedtek a lakásárak, éves szinten országosan 16,2 százalékkal, Budapesten pedig 20,2 százalékkal, ezzel a fővárosban emelkedett a túlértékeltség kockázata, az árak ugyanis meghaladják a makrogazdasági fundamentumok által indokoltat - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) novemberi lakáspiaci jelentésében.
A budapesti városvezetés javaslatára kiterjesztik a helyi iparűzési adó alóli mentességgel érintett vállalkozások körét. A Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése nyomán a mentességnek az adóalap által meghatározott határát az eddigi 1 millióról 1,5 millió forintra emelik.
Több településen tovább romlott a levegő minősége, öt városban ismét egészségtelennek minősítették a levegőt a szálló por (PM10) magas koncentrációja miatt.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ...
A Duna House adatai szerint 20 százalékkal nőttek Budapest belvárosában az ingatlanárak a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor még mindig alacsonyabbak, mint a környező fővárosokban.
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szállt le a Wizz Air Kolozsvárról Rómába tartó repülőgépe vasárnap.
Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs vezetője az...
Orbán Viktor miniszterelnök, meggyőzte Tarlüs Istvánt, hogy induljon újra a főpolgármesteri tisztségért. Tarlós feltételeit teljesíti Orbán Viktor, Ebben szerepet játszhatott, hogy - mint a közvélemény kutatások bizonyítják - Tarlós népszerűbb Budapesten, mint a kormányzó pártok.
Már csak néhány hónap és ismét régi fényében, sőt talán még annál is jobban ragyoghat a belváros ékességének számító Párisi udvar, amelyben az ötcsillagos Hyatt szálloda alján található közkedvelt passzázs közösségi térként várja majd a fővárosiakat és a Pestre érkezőket.
A Déli és a Nyugati pályaudvar föld alatti összekötését vizsgálná a kormányzat. A Levegő Munkacsoport Szakértői Testületének egyik tagja hónapokkal ezelőtt közölte véleményét a tervről, számos előnyt lát a terv esetleges megvalósításában.
Új regionális szolgáltató központot nyitott az amerikai Ford pénteken Budapesten; több, Európa összes piacát kiszolgáló árazási és gyártástervezési funkció mellett innen látják majd el az autóipari vállalat európai, közel-keleti és afrikai országainak HR-feladatait.
Jövőre Budapest az EU Sportfővárosa lesz. Magyarország ingatlanfejlesztési megaprojektekkel mutatkozik be Münchenben, az ingatlanfejlesztési szakvásáron, októberben.
A Taxify észt utazásmegosztó mintegy 2 millió utazást bonyolított le két évvel ezelőtti magyar piacra lépése óta, applikációjukat 250 ezren töltötték le.
Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.
Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.
A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.
A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.
A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek