A gyanú szerint két férfi adóhatósági és bankfelügyeleti segítség ígéretével akarta becsapni egy gazdasági társaság képviselőit. Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást.
Hivatali vesztegetés miatt nyomoznak az Agrárminisztériumban: az ügy érintettje Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár, akit egyes jelentések szerint bilincsben vezettek el. Az államtitkárt Nagy István miniszter felmentette tisztségéből.
Időskorú gondozottak vagyonának megszerzésében működtek együtt gyámügyi szakügyintézők hivatásos gondnokokkal és idősotthonok vezetőivel. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítja őket.
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek