Kezdőlap Címkék Családvédelmi akcióterv

családvédelmi akcióterv

Lakásáfa. A csokosoknak nem kell fizetni

Januártól a csokkal vásárolt új építésű ingatlanoknál az 5 százalékos áfa is visszaigényelhető lesz - jelentette be Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Nőtt a Babakötvény éves kamata

A Babakötvény éves kamatszintje 5,8 százalékról 6,4 százalékra emelkedett február 1-jén.

Nagyszülői gyed. Két unoka esetén 450 ezer forint is járhat

A január 1-jén bevezetendő nagyszülői gyed összege egy unoka után a nagyszülő fizetésének hetven százaléka, de maximum a mindenkori minimálbér kétszeresének a hetven százaléka - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Megszavazta a parlament a nagyszülői gyedet

Az Országgyűlés - a családvédelmi akcióterv részeként - lehetővé tette, hogy a még nem nyugdíjas nagyszülők a jövő év első napjától jogosulttá válhassanak a gyermekgondozási díjra.

Készül a második családvédelmi akcióterv

Már dolgozik a második családvédelmi akcióterv előkészítésén a kormány. Célja, hogy a lehető legtöbb eszközzel segítse a fiatalok életkezdését, a családalapítást és a gyerekvállalást - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára.

Csok-mérleg. 340 milliárd forint, 55 ezer vállalt gyerek

Eddig mintegy félmillió magyar ember otthonteremtését segítette a kormány a családi otthonteremtési kedvezményen keresztül. A támogatási összeg eléri a 340 milliárd forintot - közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

Költségvetés 2020 – átlag feletti célok

Elfogadta Magyarország 2020-as központi költségvetését az Országgyűlés. A kormánynak az a célja, hogy megvédje a magyar gazdaság eredményeit, valamint a lassuló európai és világgazdasági környezetben is meg tudja tartani az uniós átlag fölötti növekedési ütemet. 

Autóvásárlási támogatás. Rohamra készülnek a lízingcégek

A lízingcégek felkészültek a rohamra, amelyet a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása hozhat a magyar újautó-piacon. Várakozásaik szerint több ezren lízingelnek majd új gépkocsit.

Babaváró hitel. Önerőként és kölcsön kiváltására is felhasználható

A babaváró hitelt önerőként be lehet számítani a lakáshitel felvételbe, illetve ki lehet majd váltani vele más kölcsönt is. Megjelenésével változnak az adósságfék-szabályok - jelentette be Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

Novák: a családok támogatására is több pénz jut jövőre

A 2020-as év költségvetésében a 2200 milliárd forintot is meghaladja a családok támogatására rendelkezésre álló összeg, ebből 200 milliárd kapcsolódik kifejezetten a családvédelmi akciótervhez  - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Varga: oktatásra, egészségügyre és nyugdíjakra is több jut jövőre

Benyújtotta az Országgyűlésnek a 2020. évi költségvetési tervezetet Varga Mihály pénzügyminiszter, aki a parlamentben ismertette a törvényjavaslat részleteit.

Babaváró hitel. Fokozott érdeklődést várnak a bankok

A bankok várakozásai szerint már indulásakor jelentős érdeklődés lesz a július 1-jétől elérhető babaváró hitel iránt, amelynek keretében a gyermekvállalást tervező fiatal házaspárok akár 10 millió forint szabadon felhasználható, kamattámogatott hitelt is kaphatnak.

Nagyszülői gyed. Országgyűlés előtt a javaslat – feltételek

Amennyiben az Országgyűlés elfogadja az erről szóló törvényjavaslatot, 2020. január 1-jétől a munkaerőpiacon aktív nagyszülők is gyedre mehetnek. Részletek

Babaváró hitel: a legtöbb nagybankban igényelhető – lista

Több bankról már lehet tudni, hogy július elsejétől biztosan elérhetővé teszi a szabad felhasználású, tízmillió forintos hitelt, közismert nevén a babaváró hitelt.

Négygyermekes anyák szja-mentessége – januártól

2020 januárjában életbe lép a négy- vagy többgyermekes anyák személyijövedelemadó-mentessége - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

Családvédelmi akcióterv – négy támogatási forma júliustól

Július elsején lép hatályba a hétpontos családvédelmi akcióterv négy eleme, januártól pedig a többi támogatási forma is elérhetővé válik.

Nagyszülői gyed. Több unoka után több jár

Több unoka után több nagyszülői gyed (gyermekgondozási díj) is igénybe vehető lesz január 1-jétől - közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

Gulyás: bővül a falusi csok települési köre, indul a családvédelmi akcióterv

A családvédelmi akcióterv hamarosan hatályba lépő pontjairól és a kormány falusi csokkal kapcsolatos döntéseiről beszélt sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Pénzmosás. Őrizetbe vették a Maldív-szigetek korábbi elnökét

Egy Maldív-szigeteki bíróság elrendelte Abdulla Jamín Gajúm korábbi elnök őrizetbe vételét és fogva tartását pénzmosás vádja miatt.

Orbán Viktor új családvédelmi támogatásokat jelentett be

Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos családvédelmi akciótervet jelentett be a vasárnap Budapesten tartott évértékelő beszédében.

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...