Lopás miatt tartott házkutatást a rendőrség az erzsébetvárosi önkormányzat épületében péntek délután. A Demokratikus Koalíció (DK) közleménye szerint az áramlopási ügy érintettje Borka-Szász Tamás, a párt VII. kerületi önkormányzati képviselője lehet. A kerületi polgármester azt közölte, hogy mélységesen felháborodott a történteken.
Egyelőre vizsgálják, hogy a kigyulladt szagelszívó okozta-e a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi irodájának leégését - közölte Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Kigyulladt és leégett egy négyemeletes irodaépület tetőszerkezete a főváros VI. kerületében. A Teréz körúti tűz elsősorban az épület 5. emeletét érintette, ahol a Demokratikus Koalíció irodái is voltak.
Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek