Kezdőlap Címkék építőipar

építőipar

ÉVOSZ: drasztikus a drágulás az építőiparban

Az építésgazdaságban tapasztalható áremelkedés több mint duplája a fogyasztási ár növekedésének. Ez a drasztikus áremelkedés az új építéseket és a felújításokat egyaránt érinti - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.

KSH: júniusban csökkent az építőipar termelése

Júniusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 8,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok termelése közül az épületek építéséé 4,8, az egyéb építményeké 11,7 százalékkal csökkent.

Áprilisban hároméves csúcsára ugrott a GKI konjunktúraindexe

Áprilisban a GKI konjunktúraindexe a 2019 tavaszi, vagyis jóval a Covid-válság előtti szintjére ugrott, ezt azóta csak egyetlen hónapban, 2021 októberében sikerült megközelítenie - közölte a GKI Gazdaságkutató.

Akár recesszióba is taszíthatja Németországot az ukrajnai háború

Az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódása az ezzel együtt járó energiaembargó miatt a német bruttó hazai termék akár kétszázalékos csökkenését okozhatja az idén és ezzel recessziót is, a Bundesbank modellszámításainak legkedvezőtlenebb forgatókönyve szerint.

Alaposan belehúzott a magyar építőipar februárban

Februárban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 42,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az idén januárinál pedig 13,3 százalékkal volt magasabb - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

ÉVOSZ: a háború stagnálást okoz az építőiparban

Az év elején még az építőipari termelés 5-6 százalékos növekedését prognosztizálta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), az orosz-ukrán háború tükrében azonban már stagnálásra számít.

KSH: gyengén kezdte az évet az építőipar

Az építőipar termelése 3,3 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest, a decemberinél pedig 6,3 százalékkal volt kisebb.

Mapei: fékezett export mellett is nőtt a forgalom

A budaörsi székhelyű építőipari segédanyaggyártó cég belföldi forgalma 22 százalékkal nőtt 2021-ben. A kivitel 15,6 százalékkal csökkent, az év közben bevezetett önkéntes exportkorlátozás miatt.

ÉVOSZ: idén 5-6 százalékkal bővülhet az építőipar

Az építőipari cégek véleménye és a rendelésállomány alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 2022-ben is az ágazat növekedésére számít, ennek üteme várhatóan 5-6 százalékos lesz.

KSH: több mint 10 százalékkal bővült az építőipar novemberben

Novemberben 12,3 százalékkal nőtt az építőipar termelése az előző év azonos időszakához képest, az épületek építése 11,6 százalékkal, az egyéb építményeké 14,8 százalékkal bővült - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: közel 15 százalékkal bővült az építőipar októberben

Októberben 14,5 százalékkal meghaladta az építőipar termelése az egy évvel korábbit. Az épületek építése 19,7, az egyéb építményeké 9,7 százalékkal nőtt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Varga Mihály: idén kétszámjegyű lehet az építőipar bővülése

Az építőipar teljesítménye az idén 10 százalékkal bővülhet, a teljes gazdaságot tekintve pedig 6-6,5 százalékos növekedés várható - mondta a pénzügyminiszter.

Nagy a bizonytalanság az építőiparban – figyelmeztet a Mapei

Az építőipari piac bizonytalansága miatt az anyagbeszerzés körültekintő tervezésének fontosságára hívja fel a figyelmet Mapei.

KSH: szeptemberben nőtt az építőipari termelés

Szeptemberben az építőipari termelés volumene 14,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az augusztusihoz képest 4,2 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelés - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Építőipar – szakemberhiány. Újraindul az ÉVOSZ hazahívó programja

A külföldön dolgozó szakemberek november 11-én Münchenben ismerhetik meg a magyar építőipar helyzetét, és konkrét cégajánlatok figyelembe vételével dönthetnek az itthoni munkavállalásról - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

KSH: megtört az építőipar lendülete augusztusban

Augusztusban az építőipari termelés 10,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A júliusi magas bázishoz mérten viszont 5,8 százalékkal kisebb lett a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelés - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Vége az építőanyagok drágulásának – kevesebb a jogsértés is

Az összehangolt kormányzati fellépés hatására az építőanyag-piacon korábban tapasztalt áremelkedés nemcsak megállt, hanem számos termékkörben érdemi mérséklődés is mutatkozik - közölte Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár.

KSH: enyhén csökkent az építőipar termelése júliusban

Az építőipar termelése júliusban 22,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az előző hónaphoz képest viszont 0,4 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelés.

Az elemzők 7 százalék feletti növekedéssel számolnak

A magyar gazdaság teljesítménye a második negyedévben nemcsak felülmúlta a járvány előtti utolsó negyedév szintjét, de kiegyensúlyozottabb is volt. Éves szinten is dinamikus, 7 százalék feletti növekedés várható. Így értékelték elemzők a részletes GDP-adatokat.

Az építkezéseken tarol a feketemunka – nem csak az állam jár rosszul

Idén az eddigi több mint kétezer építőipari ellenőrzésből 550 esetben talált jogsértést az adóhivatal. A legjellemzőbb a feketemunka, több száz embert dolgoztattak illegálisan - közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Friss

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

Aa robogók többsége szabálytalanul vesz részt a forgalomban.

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Hírek

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.