Idén az eddigi több mint kétezer építőipari ellenőrzésből 550 esetben talált jogsértést az adóhivatal. A legjellemzőbb a feketemunka, több száz embert dolgoztattak illegálisan - közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Az alapanyaghiány és a durva áremelkedés a beruházások elhalasztását idézheti elő, és ezzel a későbbiekben fékezheti az építőipari termelés dinamikus növekedését - kommentálták elemzők a legfrissebb statisztikai adatokat.
Júniusban 27,8 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz képest. Az előző hónaphoz viszonyítva 3,5 százalékkal volt nagyobb a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított teljesítmény - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A keresleti oldalt tekintve biztatóak az építőipar kilátásai, az alapanyok drágulása és a szakemberhiány a kínálati oldalon okoz nagyobb fejtörést - kommentálták szakértők az építőipar májusi termeléséről kiadott KSH-adatokat.
Májusban 18,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, és a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint 2,3 százalékkal haladta meg az előző havit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Oroszországban a fiatalok többsége saját otthon nélkül van. Egy oroszra 26 lakónégyzetméter jut, Németországban 47, Magyarországon 35. Sok a bedőlt építkezés és a kivitelezői...
Áprilisban az építőipari termelés 7,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, és munkanaphatással kiigazítva 7,3 százalékkal kisebb volt a márciusinál - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Márciusban az építőipari termelés 4,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva, az előző hónaphoz mérve pedig 11,5 százalékkal bővült. Az első negyedévben az építőipar termelése 2,0 százalékkal elmaradt a tavalyi év azonos időszakától - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Az építési vállalkozások a jogos követelésük 92 százalékához jutnak hozzá a szerződésekben rögzített fizetési határidőre, a késedelmes fizetések aránya 8 százalékra nőtt, a tavaly év végén mért 4 százalékról - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).
Februárban az építőipari termelés 16,1 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületeké 16,7, az egyéb építményeké 15,0 százalékkal - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Az építőipari vállalkozások kielégítőnek ítélik meg üzleti helyzetüket, az idén 9-10 százalékos árbevétel-növekedésre számítanak. Ugyanakkor többségüket továbbra is akadályozza a szakemberhiány - közölte felmérése alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.
A minimális építőipari rezsióradíj 8,8 százalékkal, 4530 forintra emelkedhet idén az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) számításai szerint.
Januárban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 11,0 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Mindkét építményfőcsoport termelése bővült, az épületeké 10,0, az egyéb építményeké 12,8 százalékkal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A GDP volumene a tavalyi negyedik negyedévben 3,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A harmadik negyedévhez viszonyítva 1,4 százalékkal nőtt, az előző év negyedik negyedévéhez mérve pedig 4,1 százalékkal csökkent a magyar gazdaság szezonálisan és naptárhatással kiigazított teljesítménye a tavalyi utolsó negyedévben - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Ellenőrzési terve alapján a NAV idén szigorúan vizsgálja a kisvállalkozások tételes adóját (kata) választó adózókat és munkáltatókat, hogy feltárja a bújtatott foglalkoztatást - áll az EY elemzésében.
Tavaly decemberben az építőipari termelés 0,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól az előző havi 4,0 százalékos növekedés után. 2020-ban az építőipar termelése 9,1 százalékkal maradt el az előző évitől, amikor 20,4 százalékos növekedést mért a KSH.
A járvány vártnál nagyobb második hulláma miatt a GDP tavalyi visszaesésének mértékét 5,3 százalékra rontották a Takarékbank elemzői a korábbi 4,7 százalékos várakozásukról, idén pedig 6,8 százalékos növekedéssel számolnak a korábbi 7,2 százalék helyett - ismertette Suppan Gergely, a bank vezető elemzője.
Tavaly novemberben az építőipari termelés 5,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az épületek építése 7,7, az egyéb építményeké 2,2 százalékkal nőtt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A Mapei, a COVID járvány negatív hatásai ellenére is jó évet zár. Markovich Béla ügyvezető igazgató szerint mindez annak köszönhető, hogy immáron három évtizedes stratégiájuk szellemében továbbra sem csak az értékesítésre koncentrálnak: támogatást is nyújtanak kereskedelmi partnereiknek és az építkezőknek.
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek