Az Európai Unió idén csökkentette az orosz energiától való függőségét, betiltotta a szénimportot, és olajembargóra is készül. Az orosz LNG kereskedelme azonban virágzik, és nem valószínű, hogy az EU egyhamar bojkottálni fogja.
Magyarország kormánya még csak tárgyalni sem hajlandó a gázembargó kérdéséről - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országházban.
A magyar kormány továbbra is csak olyan szankciókat támogat, amelyek nem fájnak jobban Magyarországnak és Európának, mint Oroszországnak - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón, ahol megerősítette: a kormány nem támogatja a globális minimumadó bevezetését sem.
A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.
A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek