Kezdőlap Címkék GDP-csökkenés

GDP-csökkenés

Eurózóna – visszaesés. Litvánia és Portugália a két véglet

A várakozásokhoz képest enyhébb ütemben esett vissza az euróövezet gazdaságának teljesítménye az idei első negyedévben - jelentette az Eurostat.

Bundesbank: gyenge első negyedéve volt a német gazdaságnak

Elsősorban a szolgáltató ágazatok termelésének és a lakosság fogyasztásának csökkenésére hivatkozva a német gazdasági teljesítmény első negyedévi gyengülését jelzi a Bundesbank.

Jól sikerült az év vége – A szolgáltatások és az ipar húzta le a tavalyi GDP-t

A GDP volumene a tavalyi negyedik negyedévben 3,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A harmadik negyedévhez viszonyítva 1,4 százalékkal nőtt, az előző év negyedik negyedévéhez mérve pedig 4,1 százalékkal csökkent a magyar gazdaság szezonálisan és naptárhatással kiigazított teljesítménye a tavalyi utolsó negyedévben - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Negyedik negyedév – Lassult az OECD országok gazdasági növekedése

Jelentősen lassult az OECD tagállamainak együttes gazdasági növekedése a negyedik negyedévben az előző negyedévvel összevetve.

Németország. A vártnál kisebbet zuhant a GDP tavaly

Németországban tíz éve tartó gazdasági növekedésnek vetett véget a koronavírus, tavaly a hazai össztermék (GDP) 5 százalékkal csökkent - közölte a német statisztikai hivatal. Az elemzők minimálisan nagyobb, 5,1 százalékos visszaeséssel számoltak.

Globális kilátások. Az OECD javította idei prognózisát

Az OECD a szeptemberben vártnál kisebb idei globális csökkenéssel számol, ugyanakkor úgy véli, hogy jövőre szerényebben nő a világgazdaság az eddig becsültnél. A jelentés szerint Magyarországon is hasonló trend figyelhető majd meg.

Németország. Az újabb visszaesésnek csak a mértéke a kérdés

A német gazdasági növekedés leállására utaló mértékben csökkent novemberben a DIW gazdaságkutató intézet konjunktúrabarométere.

Goldman Sachs: újabb meredek visszaesés vár Európára

A koronavírus-fertőzöttek számának drasztikus emelkedése negatív hatást gyakorol a világ nagy gazdaságaira, főként Európára és az Egyesült Államokra - áll a Goldman Sachs előrejelzésében.

Az OECD javította világgazdasági várakozásait

Az OECD a júniusi előrejelzéséhez képest kisebb globális visszaeséssel számol, mivel az első hat hónapban a kínai és az amerikai gazdaság is jobban teljesített a becsültnél.

Rekordmértékben zsugorodtak a G20-ak

A koronavírus-járvány féken tartását célzó intézkedések miatt rekordmértékben csökkent a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport GDP-je a második negyedévben.

Német kilátások – Optimistább a vezető gazdaságkutató

A német DIW gazdaságkutató intézet jócskán visszafogta a GDP idei visszaesésével kapcsolatos előrejelzését: 6 százalékra változtatta az eddigi 9,4 százalékról.

Franciaország. A kormány jóslatánál kisebb lehet a visszaesés

A francia statisztikai hivatal (Insee) a GDP 9 százalékos idei csökkenésére számít, ellentétben a francia kormánnyal, amely legutóbbi prognózisában két százalékkal nagyobb visszaesést jósolt.

Elemzők: legfeljebb 6 százalékos lehet az éves visszaesés

A bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi adatai láttán óvatos optimizmussal tekintenek a következő negyedév elé az elemzők. A korábban feltételezetthez képest gyorsabb kilábalást várnak, ami nem jelent pozitív éves növekedési adatot, de lényegesen mérséklődhet a visszaesés mértéke.

Merkelék javítottak a német gazdaság idei kilátásain

A német szövetségi kormány új gazdasági prognózisa szerint Németország hazai összterméke (GDP) a korábban valószínűsített 6,3 százalék helyett 5,8 százalékkal csökkenhet az idén.

KSH: a szolgáltatások húzták le a GDP-t

A bruttó hazai termék (GDP) volumene 13,6 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva a második negyedévben. Ehhez a szolgáltatások 6,8 százalékponttal, az ipar 4,3 százalékponttal, az építőipar 0,7 százalékponttal járult hozzá - erősítette meg a Központi Statisztikai Hivatal.

Olaszország. A vártnál nagyobbat zuhant a GDP

A második negyedévben az előzetes becslésnél és a piaci várakozásoknál is nagyobb mértékben esett vissza az olasz bruttó hazai termék (GDP) - jelentette az Istat olasz nemzeti statisztikai hivatal.

A dráguló olaj mérsékelheti az orosz visszaesést

Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium 3,9 százalékos idei gazdasági visszaeséssel számol az eddig becsült 4,8 százalék csökkenés helyett.

Német kilátások – Merkelék javítanak a prognózison?

A német kormány azzal számol, hogy az eddig vártnál kevésbé csökken a gazdaság teljesítménye, az ezzel kapcsolatos új előrejelzését a jövő héten ismerteti Peter Altmaier gazdasági miniszter - mondta el a kormányhoz közel álló egyik forrás a Reuters hírügynökségnek.

OECD – A brit visszaesés a legnagyobb

A koronavírus-járvány féken tartását célzó intézkedések miatt példátlan mértékben esett vissza az OECD-országok gazdasági teljesítménye a második negyedévben. A legnagyobb zuhanást Nagy-Britanniában mérték.

Recesszióba süllyedt a norvég gazdaság

Recesszióba került a norvég gazdaság, miután a második egymást követő negyedévben zsugorodott a GDP a június végével zárult három hónapban az előző negyedévhez viszonyítva.

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...