Kezdőlap Címkék Infláció

infláció

Hatalmasat nőttek az árak Törökországban

A vártnál jóval nagyobb mértékben, ismét közel 15 éves csúcsra emelkedett az infláció Törökországban szeptemberben. A bejelentésre a líra tovább gyengült.

Szeptemberben gyorsult az euróövezeti infláció

Szeptemberben gyorsult a fogyasztói árak növekedésének üteme az euróövezetben.

Kamatot emelt a Fed – 2,25 %-ra változott az alapkamat

Kamatot emelt az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) szerdán, idén immár harmadik, 2015 decembere, a kamatemelési ciklus elindulása óta pedig nyolcadik alkalommal. A Fed 25 bázisponttal, 2,00-2,25 százalékra emelte az irányadó kamatsávot.

Elemzők: az idényáras élelmiszerek tartották magasan az inflációt augusztusban

Az elemzők várakozása ellenére nem mérséklődött az éves infláció augusztusban, de a maginfláció  csökkenése továbbra is az inflációs nyomás hiányát jelzi a magyar gazdaságban.

Itt a baj: késnek az uniós pénzek, a költségvetés kiköltekezett

A makrogazdasági folyamatok kedvezően alakultak az első fél évben, kockázatot jelent ugyanakkor az európai uniós források beérkezésének elhúzódása, valamint a költségvetési szervek kiadásainak túlteljesülése - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az első fél év költségvetési folyamatait értékelő elemzésében. 

2,2 százalékos a júliusi infláció az EU-ban

A múlt hónapban emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben. Idehaza jelentősen nőttek a fogyasztói árak.

Miért nem vétózta meg a költségvetést, mi lesz az inflációval, mire jó a cafeteria fogyókúrája

A 2019-es költségvetés biztonságosnak nevezhető, a Cafeteria fokozatos kivezetését messze nem az egyensúly javításának szándéka indokolja, a közszféra dolgozóinak átképzését, a gazdaságba irányítását az élet, a fizetések differenciálódása, a munkaerőpiac helyzete is sürgeti. Interjú Kovács Árpáddal, a Költségvetési Tanács (KT) elnökével.

Elemzők: az üzemanyagárak emelik az inflációt

A júliusi infláció mértéke enyhén felülmúlta a várakozásokat, de ez lényegében egyetlen tételre, az üzemanyagok áremelkedésére vezethető vissza, nyilatkozták elemzők a KSH júliusi jelentésének adatairól.

KSH: Öt év inflációs csúcsát döntögettük júliusban

A 2018 júliusinál magasabb drágulást legutóbb 2013 januárban mértek, akkor 3,7 százalékos volt az infláció mértéke.

A GKI látja a növekedés csúcspontját

Magyarország számára a kedvező világgazdasági folyamat véget ért, 2018 első negyedévében és tavaly év végén 4,4 százalékkal bővült a hazai gazdaság, ezzel a jelenlegi konjunktúraciklusa csúcspontjára jutottunk - közölte legfrissebb jelentésében a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Gyorsult a drágulás és az infláció az euróövezetben

A korábbiaknál nagyobb ütemben nőttek a fogyasztói árak az euróövezetben júniusban.

Válság utáni eufória: vesszük, amit látunk

A GfK-nak az európai kiskereskedelem alakulásáról szóló idei tanulmánya szerint idén a kiskereskedelmi forgalom értékben 2,1 százalékkal fog növekedni az Európai Unió 28 tagállamában....

Az olajár felhúzza az inflációt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzői szerint az olajár emelkedésének hatására átmenetileg enyhén 3 százalék fölé emelkedik az infláció, az olajár-változás közvetlen hatásának kifutásával...

Az EU-s pénzek nélkül is tényleg növekedni tud a magyar gazdaság

Az elmúlt hetekben erős téma lett itthon, hogy a magyar gazdaságnak milyen esélyei lennének az Európai Uniós források nélkül. Az egyik állítás szerint szinte semmi, míg mások szerint a növekedés lehetőségeit csak kisebb mértékben gátolná az EU-s források elmaradása. Kovács Árpád azok közé tartozik, akik szerint a vita álságos, a magyar gazdaság önerőből is képes – ha valamivel szerényebb mértékben is – a növekedésre.

Friss

Beleremegett a forint a Barátság kőolajvezeték leállásába

Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon arra a hírre, hogy leállt a szállítás a Barátság kőolajvezetéken.

Transznyefty: a szankciók miatt Oroszországból Magyarország felé is leállt az olaj

Az Ukrajnán keresztül Magyarországra, Szlovákiába és Csehországba irányuló orosz nyersolaj áramlása a múlt héten leállt, miután a szankciók megakadályozták a tranzitdíj megfizetését - közölte a Transznyefty orosz csővezeték-üzemeltető.

1901 óta a legszárazabb hét hónapon vagyunk túl

1901 óta a legszárazabb hét hónapon van túl Magyarország, az átlagos csapadékmennyiség csaknem fele hiányzik - közölte az Országos Vízügyi Felügyelőség (OVF).

Az üzemanyagkáosz miatt megugrott a villanyautók iránti kereslet

Több mint 20 százalékkal nőtt a kereslet a villanyautókra egy hét alatt - közölte a Használtautó.hu portál.

Hírek

Beleremegett a forint a Barátság kőolajvezeték leállásába

Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon arra a hírre, hogy leállt a szállítás a Barátság kőolajvezetéken.

1901 óta a legszárazabb hét hónapon vagyunk túl

1901 óta a legszárazabb hét hónapon van túl Magyarország, az átlagos csapadékmennyiség csaknem fele hiányzik - közölte az Országos Vízügyi Felügyelőség (OVF).

Az oroszok is el akarják kerülni a zaporizzsjai atomkatasztrófát

Oroszország bejelentette, hogy kész nemzetközi megfigyelőket fogadni az ukrajnai Zaporizzsjai atomerőműben, amelynek biztonsága kétséges, miután a múlt héten támadás érte.

Titokzatos űreszközt lőtt fel Kína

Miközben növekszenek a feszültségek Kína, az Egyesült Államok és Tajvan között, egy kínai hordozórakéta nemrég ismeretlen céllal pályára állított egy titkos űreszközt - írta a Futura francia hírportál.  

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült kissé a forint kedd reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben: 0,1 százalékkal az euró és 0,2 százalékkal a dollár és a svájci frank ellenében.

Viharok és villámárvizek Amerikában – már több száz járatot töröltek

Az Egyesült Államokban hétfőn is több száz légijáratot töröltek, és számos útvonalon jelentősek a késések elsősorban az ország keleti és középső részét sújtó viharok miatt.

Megvan a világ TOP 10 városának listája. Budapest a legrosszabbak között sem szerepel

Az Economist Intelligence Unit (EIU) közzétette a Global Liveability Index rangsorát, amely a világ 10 legjobb és 10 legrosszabb helyét mutatja be 2022-ben. Az index 172 várost értékelt öt kategóriában: kultúra, egészségügy, oktatás, infrastruktúra és szórakozás.

Kína nem áll le a hadgyakorlatokkal. A tajvani képviselet vezetője válaszolt AzÜzletnek

A kínai hadsereg hétfőn újabb hadgyakorlatokat jelentett be a Tajvan körüli tengereken és légtérben, tiltakozásul Nancy Pelosi amerikai házelnök múlt heti tajpeji látogatása ellen.

Gazdaság

Az MNB zöld átállást vár el a bankoktól – határidőre

A jegybank megújította zöld ajánlását, amelyben elvárják, hogy a hazai hitelintézetek 2025-ig álljanak át a zöld működésre.

Újra összeért az egyhetes betéti kamat és az alapkamat

A várakozásoknak megfelelően az előző hetinél 100 bázisponttal magasabb, 10,75 százalékkos kamattal hirdette meg az egyhetes jegybanki betétet csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank.

MNB-alelnök: a rezsicsökkentés módosítása tovább emeli az inflációt

A 100 bázispontos kamatemeléssel a monetáris politika célja továbbra is az, hogy fellépjen a másodkörös inflációs hatások elkerülése érdekében, illetve elősegítse az inflációs cél elérését - jelentette ki Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom